Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-12-01 / 10. szám - Sinka István: Pásztorének (vers)
a magyar szemmel már kicsit magyarat s a zsidó szemmel már nagyon rongyost E kasznárra a sok közül még ma is vissza emlékezem A szomorú nagy tiszta ember érezte, hogy balra megyen, hogy ködbe fut itt az ősi út — fájt tán neki a mély világ. Többször megfogta a kezem s mosolygott, mint az én szemem, de hagyta a népét is élni azokat, akik nagyon kicsik. Apámnak nagy szivart adott, Ács Laji fújt neki pár nótát, aztán a ködbe kocsizott... és éltünk nagy árnyékok és hulló fények között egész nyáron. Kosok tülekedtek, bíbicek ríttak, apám meg énekelt nekünk a nyár előtt S néha fölszálltak a hangok a pusztából, a kék égbolton fészket raktak, mint odavaló szép galambok, majd tüzesen, búgva Visszaszálltak s imává csurrantak apám száján, mikor az kenyeret osztott köztünk. Párszor kijött két kis sovány zsidó. Valamikor nagyobbak lehettek fiatalon. Szakállukon imák remegtek, bő ruhában jártak,
