Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-12-01 / 10. szám - Sinka István: Pásztorének (vers)
két kezünk felől egy-egy major volt. Pár éven át jártunk így anyámmal, néha kenyeret vittünk, néha csak jó szót bozontos homlokú apámnak .... És éltem anyám mellett tizenegy évig, Hegy nem volt, völgy nem volt, Szalonta: sík — én a síkra rohantam, mint a folyó. Jöjj fekete föld, széles mező, furcsa kis juhászkunyhó énekeljünk. íme már lehullt a favirág s múlik a rövid ragyogó magyar tavasz. * öt éves koromig apámat alig ismertem, mert kinn a pusztákon élt egész télen: szigorú szemekkel mérte sorsát s ritkán jött haza, hogy bőrszagú bundájába beleöleljen. Mondták, nagykarám védte őt is, mint a juhokat, ha hó szállt át a tájon. A Tisza uraknál kapott kevés kenyeret s még adott nekünk is. Néha, mikor elmosta kedvét a csendes, őrlő élet, mosolya eltűnt, fellázadt, indulata hömpölygött mint az árvíz, de Bihar csendjibe lassan elsülyedt... Hajh; Nagy pásztorapám, szíved keresem,
