Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Vécsey Zoltán Dr.: Polonia restituta. Kiszakított lapok egy utinaplóból

milliós lengyel és ezek soha békés szimbiózisra nem kerültek egymással? Hogy van az, hogy a lengyel ma is ösztönös gyűlölettel gondol az oroszra és nemcsak érzelmeit, hanem egész politikai magatartását is ez az elhatalmasodott érzés determinálja. Mert nem szereti a németet sem a lengyel, de amikor a politikai szükségszerűség diktálja,, mégis erőt tud venni az érzelmein, leül a tárgyalóasztalhoz és megegyezésre juit vele, de az orosszal még csak nem is tárgyal. Szövetségi rendszereket képes felborítani és újakat keresni, csakhogy biztosítsa magát az igazi ellenséggel szemben.

Másfél évszázadon keresztüli éltek az oroszok Varsóban, Bizonyára ezalatt a hosszú időköz alatt mindent elkövettek, hogy letörjék, megmásítsák, orosszá tegyék a lengyel lelket. Az Óvárosban kószálva, hosszabb ideig tűnődve álltam az orosz kormnáyzók egykori palotája előtt. Ennek a folyosóin suhogott végig éjszakának idején a lengyelek fehérasszonya, ,„a fehér hölgy, akit megöltek és aki mégsincs meghalva." Ha kísérőm nem mutatja meg ezt az épületet, amelyben most, lengyel hatóságok irodái vannak, semmiféle külső je'ről fel nem ismerem. És az egész hatalmas városban nem találtam egyetlen épületet, emléktáblát, szobrot, amely a 150 éves orosz uralomra emlékeztetett volna. Egy hatalmas épületben állott a szábor, a görögkeleti katedrális, amelyet a pöffeszkedő ortodoxia állított a lengyel katolicizmus szívének legfájóbb és legsebzettebb pontjára. Ma a teret Pilsudsziki térnek hívják és csak az é'énkebb színezetű kövezetkockákról lehet felismerni a szábor egykori körvonalait. A régi nemzedék tagjai közül még sokan értenek oroszul, de csak a legvégső szükség esetén fanyalodnak arra, hogy oroszul beszéljenek is. A lengyel lélek ebben a pontban hajlíthatat'an és mindhalálig következetes. Nincs gyűlölet, amelynek ereje felérné a testvér gyűlöletét.

Nem az elnyomatás százötven esztendeje, hanem ezer év történelmi fejlődése tágította áthidalhatatlanná ezt a keleteurópai szakadékot. Volt olyan idő, amikor az Uraitól el egészen a Saa'ieig és Elbéig békésen vándoroltak egymás mellett a testvér törzsek. Nem kisérte fegyverzaj ezt a népvándorlást, minit az ázsiátizmus előretöréseit, békés és jóindulatúi törzsek szinte besurranva foglalták el más népek otthagyott helyét. Később azonban megindult az á'ilamalakulás folyamata körükben. De csaknem valamenynyit más államok fiai tömörítették. Az oroszokat a Bizánc felé vonuló norvég varégok, a Bulgáriát a turáni bolgárok,