Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-01-01 / 1. szám - Kemény Lajos: A zsoltárok könyvének új magyar fordítása
A ZSOLTÁROK KÖNYVÉNEK ID MAGYAR FORDÍTÁSA Közismert és folyton használt kifejezés az, hogy a Biblia örökké élő könyv, melynek Igazságai soha el nem avulnak, mégis a Bibliának sok olyan könyve van amelyet közelről alig ismernek az emberek. Különösen az Ószövetség könyveiről mondhatjuk azt, hogy a legtöbb ember nagyon távoli ismeretségben van vele. Még olyan ószövetségi könyvre Is áll ez, amelyik aránylag állandó és measzakíthatatlannak mondható öszszeköttetésben van a keresztyén élettel. A zsoltárok könyve ez, melyet az irodalom is egészen kiemel a többi könyvek közül és amelyiknek minden keresztyén egyház Istentiszteletében, énnekköltészetében és iskoláiban ma is meg van a maga helye. Hogy mégis nagyon messze vagyunk a Zsoltárok hangjának és költészetének igazi ismeretétől, azt olyankor vesszük észre, mikor egyegy komoly kísérlet történik, hogy egy-egy zsoltárt átültessenek a mai Idők nyelvére. Igazában véve ez rendkívül nagy feladat. Erre a feladatra vállalkozott Telekes Béla jeles műfordító, ismert nevű író, mikor a Zsoltárok könyvének mind a 150 énekét mai magyar nyelvre átültetni és annak minden eredeti szépségét a mai lélekhez közelvinni megpróbálta. Ez a feladat nem csak azért nagy, mert munkának is igen tiszteletreméltó, hanem azért is, mert a nyelvi akadályokon kívül egy egészen átváltozott világba kellett belehelyezni elmúlt időknek a hangját, aggodalmait reménységeit, azonfelül meg kellett birkózni azokkal a századok óta változatlan kifejezésekkel, melyek egyes ismer' tebb zsoltárokból a köztudatba már egészen átmentek. Ha tehát a feladat csakis az lett volna, hogy Luther súlyos német stílusa és Károlyi Gáspár már-már egészen ódonná vált nyelvezete mellé egy hűséges és mégis könnyed zsoltárszöveget helyezzen, akkor is minden figyelmünket megérdemelné. De még egy másik, szinte leküzdhetetlen feladat is volt ebben a munkában: megőrizni a zsoltárok énekszerűséoét, megéreztetni belső dallamszerűségét (mely a gondolatok paralielismusán alapszik), és költeménnyé tenni anélkül, hogy a formák és rímek kedvéért megváltoznának. Minden műfordítás gondosan vigyáz arra hogy az eredeti tartalmat lehetőleg semmi árnyalattal meg ne bontsa, mégis úgy érezzük, hogy a zsoltárok fordításánál ez a vallásos tartalom következtében még fokozottabban volt szükséges. Ez a sokszoros feladat Telekes Bélának kiválóan sikerült. Lapunk mai számában bemutatjuk a 19. és a 36. zsoltár új fordítását. A 19. zsoltár figyelmes elolvasása a fordító költőnek egyszerű és könnyen folyó nyelvezetét mutatja, de minden egyszerűsége mellett méltóságteljesség van benne, mikor egy-egy sorban teljes tömörséggel sikerül visszaadnia az eredeti mondatot és az egész költeménynek folyton emelkedő áhítatát hűségesen kifejezni. A 36. zsoltár fordításában még feltűnőbb az a könnyedség, amellyel a zsoltár nehéz mondatszerkezeteivel meqküzd. A két kötet forgatása közben lépten nyomon tálát az olvasó meglepő kifejezést, színes fordulatot és egy vallásos lelkű költőnek azt a gondos igyekezetét, hogy a zsoltárnak egyetlen szépsége se szenvedien kárt. Bevallom, hogy volt olyan zsoltár, melynek olvasása olyan hatást tett reám mint amikor egy elfeketedett ezüst gyertyatartót fehér csillogásában megújulva teszünk az asztal közepére. örömmel állapítjuk meg, hogy a kritika Telekes Bélának ezt a munkáját elismeréssel és megbecsüléssel fogadta. A legelienkezőbb Irodalmi pártállású kritikus is a magyar irodalom nyereségének mondja. Van, aki nagy erényének tudja be azt, hogy a zsoltárok szépségeit közelebb tudja vinni azokhoz, akik nem is igen kerestek már szépséget bennük van viszont olyan, aki örömmel látja, hogy a fordító jól megőrizte az egyes zsoltárok hangulatát és hangját. Ilyen majdnem szembenálló megállapítás kétségtelen bizonysága an-* nak, hogy nagyon komoly és nagyon lelkiismeretes munkával jött létre ez a fordítás, amelynek úqy egyházi, mint irodalmi értéke kétségtelen. Újabban szokásba jött, hogy az
