Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-12-01 / 10. szám - Neubauer Pál: Ezer esztendő egy nap. Részlet "A hiányzó fejezet" című új regényéből
azok az országok, melyeket ő bejárt, titokzatosság ködével vették körül ^lakját. A templomba én is elmentem, sőt Maffio Polo rendelkezésére a hatalmas aggastyán oldalán kellett haladnom. Nem értettem s nem láttáim semmit, csak a száz harangot hallottam és a fejem üres volt. Marco Pólóval összefűzött életem a sorsszabta mederben kell hogy haladjon tovább s annál a célnál kell befejeződnie, amelyet a nagy titok állapított meg számára. A kripta előtt állok, amelybe a koporsót teszik és hirtelen az a gondolatom támad, hogy a kéziratot a koporsóba teszik s örök időkre megközelíthetetlenné válik az emberek számára... De nem történik meg, természetesen nem ez történik! Hiszen Marco Polo maga rejtette el a kéziratot s még én sem, aki legközelebb állottam hozzá, még én sem tudom ezt ai rejtekhelyei. Gondolatok, egy izgatott fej vágyai ... A temetési gyászünnepség után Maffio Pólót el kellett kisérnem a palotájába. Barátságos volt és fejedelmi nyugalmat mutatott. Életről és halálról beszélt csendesen és bölcsen, majd egyszerű hangon így szólalt meg: — ön az ő titkára volt és ő bizalommal volt önhöz. Megkisérelnii sem akarom, hogy aiz én megboldogult unokaöcsém bizalmát színleljem ön irányában, tudom is, hogy önnél senki sem tudná ezt elérni. De ha ön szükségét érzi annak,, hogy beszéljen velem, akkor jótét lenne, ha visszaadná egy öreg ember nyugalmát. — Magiszter Maffio, köszönet ezért, mert én nem tudtam volna elviselni magamban! — kiáltottam. — Közölni akarom, amit tudok és ezzel az ön kezébe adom magamat! Te kegyelmed bölcs és jóságos s leveszi rólam a terhet, amit Marco Polo, az én nemes nagyuram az én gyönge vállaimra rakott... A földszintes szobai ablaka egy nagy,, elvadonodott kertre nyílt, «amit én nem ismertem. Mialatt gondolataimat rendeztem, láttam, hogy az öreg Maffio, aki idősebb fivérével, Niccolóval,, Marco atyjával kétszer megtette az utat Kublaj kánhoz és a< Ganges vidékére, szobrokat, kitömött állatokat és más emlékeket halmozott föl a kertben. Maffio észrevette tekintetem irányát és célját és fölszólított, hogy lépjek az ablakhoz. Amint odamentem, abban a pillanatban kiáltásban törtem ki: — Magister Maffio!... A fehér majom!... — Fehér márványból van — emlék!... — nyugtatott jóságos hangjával1. Most már semmi sem tartott vissza. Ezek a különleges ta-
