Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-12-01 / 10. szám - Neubauer Pál: Ezer esztendő egy nap. Részlet "A hiányzó fejezet" című új regényéből
hajtson föl egyet, barátom! Egy kis tüzes bort! Nem iszik? Az órát akarja tudni? Nos, pontosan nyolc óra volt, amikor gondolám kikötött... — Pontosan tudja ezj,t Magister Maiffio? — kiáltottam kétségbeesetten. — Minden perc egy örökéletet jelent!... Idegenkedő, meglepett arcok meredtek rám és az aggastyán elkomolyodott: — Barátaink itten és Macro tanúi voltak... Szédültem és egy szék támlájába kellett kapaszkodnom: — Nyolc előtt néhány perccel hagytam el magister Marcót, ezt tanúsíthatja ... Mikor a toronyóra nyolcat ütött, a palota bejárata előtt állottam... Ott vagy egy negyed órát időztem, egy percet sem maradtam tovább és egyenesen idejöttem ... Az alatt a negyed óra alatt egyetlen egy gondolát sem láttam kikötni . . — Ennyi ideig tart hát az út a bejáraitól eddig a teremig? Maffio hangjában gúny csengett és én nem tudtam, hogy mire gondol. Kérdése után csend következett be s i=z asztal„ körülötte emberek, ez a kép olyan volt, mint egy nagy márvány szoborcsoport. Az ablakok ki voltak tárva. A közeli toronyból harangütések kondultak. Csendesen számoltam nyolcig... Kilencet ütött... Hangosan kezdtem számolni... Tíz!... Az éjszakába kiáltottam ki a számot... Tizenegy! A harangütés utána hullámzott: tizenegy óra volt!... — Ilyen sokáig tart az út a bejárattól addig a teremig! — csendült most végtelen nyugalommal Marco Polo hangja. — Mi az óra és mik a századok, amikor aiz örökkévalóság kezdődik? — Az ördögbe is! Halotti beszédet tartasz, Marcd? így kell megünnepelni azt, hogy hét év elmúltával újból itt vagyok ebben a házban? önkéntelenül fölemelkedett az aggastyán és uramra mosolygott. És most történt meg az, amit bevezetőül mondtam, hogy Marco Pólóról csodálatos vidámság ragyogott, s úgy tetszett nekem, hogy ez az életműve befejezése fölötti mély megélegedésnek a visszfénye. Mintha letörlesztette volna az adósságát, amely egy életen át nyomta, szabadon lélegzett, egész lénye fölszabadult és tele volt harmóniával. Mint olyan ember;, aki már rég nem ezen a világon időzik, hanem csak egy órai látogatásra jött, egy kedves szóval megnyugtatta Maffiót és egy másikkal elérte azt, hogy az általános jókedv újból helyreállt. Én lélektelenül álltam, valamit dadogni akartam, segétséget kérőn pil
