Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Neubauer Pál: Ezer esztendő egy nap. Részlet "A hiányzó fejezet" című új regényéből

Borzalmas kitörés volt! Sohasem láttam Marco Pólót ilyennek, még a legveszedelmesebb pillanatokban sem, még a halálos ellenségeivel való harcban sem, akik a Kublaj kánnal való barátsága miatt gyűlölték és megsemmisíteni akarták. Egyetlenegyszer jelentkezett nála ez ai kitörés. Uram szigorúan tekintett reám:

— Semmit sem láttál, semmit sem hallottál! És most láss neki és légy készen. Valamelyik este készen kell lenned, hogy elkísérj utamra, életem utolsó útjára,, ahogyan minden utamon kísérőm voltál, ■amelyek távoli országokba vezettek. Az ő parancsára fogok útnak indulni és elvégzem, és aztán történjék, amit kegyelme jónak lát!

*

A hetvenedik születésnap egy közönséges ember életében is különös esemény, legalább is családjának és barátainak körében. Hiszen maga Isten megmondotta: .„Hetven évig tart az ember élete, ami azon felül van, az ajándék, hogy azt tehesse, ami neki tetszik!"

Közeledett Marco Polo hetvenedik születésnapja és Velence titokban előkészületeket tett olyan ünnepségre, amely azt lett volna hivatva valóra váltani, ami a negyedszázad előtti fogadás alkalmával füstbe ment. Útleírásai időközben világhíresek lettek és nem múlt el nap, hogy a szerzőt ne ostromolták volna számtalan levéllel a legtöbb ország szívéből. Közelből és távolról emberek jöttek Velencébe csak azért, hogy Marco Pólót lássák, de ő mindenki számára láthatatlan maradt s egészen munkájának szentelte magát,, amelyet még mindig utolsó útjának nevezett.

A fehér majmok országa — a hiányzó fejezet!... Egy este kész lett. Mint egyszerű, azonban hűséges krónikás, be kell hogy valljam, hogy mély jelentését nem tudtam fölfogni, az mélyen el volt rejtve a szavak legaljára. Az elbeszélés hullámai egyszer kedélyesem játszién csobogtak, másszor vadul csapkodtak, az események izgatok, szinte hihetetlenek, de azokon a helyeken,, amelyek a végső mélység kifejezésére szolgáltak alka'imui és szinte túlcsaptaik minden korláton, az volt a benyomásom, hogy csak megsejtései olyan dolgoknak, amelyek kései századokban fognak valóra válni.

A nap arany fénye jóllakottam mozdulatlanul feküdt a tenger fölszinén. Marco Polo szokása szerint mögöttem ült egy óriási támlásszékben, amelyet én a diktálás előtt egy emelvényre tettem, úgyhogy az egész terem fölöttzöttekinthetett. Hangja egész idő alatt olyan éneklős maradt, mintha természetfölötti lényeket igézett volna s elbeszélésének.