Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Fiedler József: Cassovia, anno domini 1706…

„Szállj madár, szállj, Te, csak mindég várj, Ha az Isten nékem rendelt Enyém leszel már..."

★

Szent Mihály arkangyal napjától kezdve összezavarodott az idő a városban. A történések sem tudtak többé belekapcsolódni a mindennapok megszokott keretébe.

Haj Sebestyén rákönyökölt az Erzsébet templom tornyának kőkorlátjára és túlnézett a házakon. A nap egy arasznyira állott a miiszlókai dombok felett. Erős fénye belekáprázott a fiú szemébe, hogy a Hóstát kormos, tetőtlen házait kémlelte. A várfalakon kívül seholsem mozdult élet, és mikor maga elé nézett a szédítő mélységbe, odalent is alig látott néhány apró embert mozogni az uccákon.

— Gyere

csak Sebestyén!

Wolfmüller Gottfried ácslegény kiáltott érte a torony túlsó oldaláról.

— Oda

nézz! — mondotta, mikor melléje került a legény és kimutatott a Hernád irányába.

Sebestyén szemével követte a szőke Gottfried mozdulatát. A folyó tekergő szallagján túl fegyverek, mellvértek csillogását látta a napban.

— Rabutin

generális lenne?

— Bizonnyal.

Labanc az mind, látom a ruhájuk színéről.

Csakugyan sok aipró, fehér pont mozgott ott a vízen túl. Megállották, egy részük visszafelé ment, aztán többedmagával jött vissza megint.

— Tábort

ütni szándékoznak, úgy nézem, — mondotta Gottfried.

Haj Sebestyén foga összekoccant, mintha fázna, pedig meleg volt. Csak nagysokára szólt.