Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-12-01 / 10. szám - Fiedler József: Cassovia, anno domini 1706…
És mosolyogva tette még hozzá: — Hacsak valami eltévedt golyóbis nem látogatja meg őket. — Óh, nem is magamat féltem én ... — felelte Kata és hirtelen lesütötte a szemét. A kuruc tiszt megmozdúlt. Félkarját odatámasztotta a folyósó árkádjára, kerítést vonva vele a lány köré. — Nem é? Hát ugyan kit féltesz te akkor? A lány hallgatott. Esze Tamásban felködlött egy futó emlék. — Azért a sihederemberért aggódol bizonnyal, akit múltkoriban a konyhán láttam, a szoknyád mellett. Mondotta is akkor asszonyanyád, hogy igen nagyon veszkődik teéretted. Haj, Sebestyén. Kata hirtelen felkapta a fejét. — Hát csak veszködjön! A férfi arca közelebb került hozzá. — Nem kedvelled? — Nem, — felelte a lány és szembenézett vele. — Kit kedvelsz akkor? Csend lett. Kata még mindég Esze Tamás arcát nézte. A szobából kiözönlő gyertyavilágtól sárgán fényes volt a férfi fél feje, a másik fele meg feketén sötét. Egy pillanatra azt hitte, hogy csak fél arca van a tisztnek. Aztán egyszerre arra gondolt, hogy mi lenne, ha két keze közé fogná ezt az arcot. Ettől megszédült benne a vér és két tenyere is áttüzesedett az elképzelt simogatástól. Még mindég hallgatott. — Nem felelsz hugám? Elfordította a fejét és lenézett az udvar fekete mélységébe. Odalent ajtó csapódott és valaki durván röhögött. Nevetése bugyborékolva szállt fölfelé a sötétben. Sok időbe tellett, amíg válaszolt és akkor is csendesen szólt: — Nem mondhatom meg én azt kegyelmednek..,
