Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Eme.: Színház, film, rádió

szolgálójának készült. Viszont erről a minden más élményt kiszorítóan grandiózus muzsikáról a vizuális hatások sokszor elterelik a figyelmet, azaz a színpadi ökonómia megszenvedi ezt a többrétűséget és baroque gazdagságot. Maga a cselekmény némajáték, mely szinbolikus képekben vetítésekben, és néha prózai dikcióban érzékelteti meg a mise cselekményét A néma szereplők csak a szent leckénél és a két evangéliumi résznél szólalnak meg. Krisztus maga mondja el beszédét a nyolc boldogságról, szent János maga hirdeti az utolsó evangéliumot, Szent Pál pedig elmondja leckéjét a szeretetről. Különben jelképes némajáték képezi az egész cselekményt, aminek kivitelében a színház minden erejét latbaveti és baroque gazdagsággal és zsúfoltsággal szolgálja a nézőközönség fantáziáját. Mint főszertartásmester Szent Adalbert Esztergom első érseke irányítja a liturgikus játékot és a zsoltárszerző Dávid király segédkezik neki.

A színpad hármas nyílású gótikus, szárnyas oltárt ábrázol, amelynek középső nyílása magába a menny végtelenségébe nyílik. Próféták és szentek, angyalok és arkangyalok lépnek a színre, ezen az oltárkapun keresztül, hogy részesei legyenek a liturgikus akciónak. Lenn a gótikus templomhajóban pedig barna kámzsába öltözött tömeg foglal helyet és a mise hallqatói, de egyúttal az énekkart is képezik. A Kyrie hangjaira mennyei dicsőségben jelenik meg Krisztus. Mikor a Glória felcsendül, látjuk a Bethlehemi jászolt, amelyhez hódolatra indulnak a Három Királyok. Ezután Szent Pá| mondja el megrázó szent leckéjét a szeretetről, az evangéliumi oldalon pedig megjelenik Krisztus és elmondja tanítását a nyolc boldogságról. A dráma legmegrázóbb jelenete ez. Most jönnek a Hiszekegy jelképes képei, amelyeket egy fátyolfüggönyre való vetítéssel oldott meg a rendezés. Egy-egy sejtelmes szimbolikus kép jelképezi itt a Credo egy-egy mondatát, majd a Sanctus következik és Krisztus megáldja az ünnepi asztalon a kenyeret és a bort. A jelképes Utolsó Vacsora után az előbb becsukódott és most újra megnyíló középső oltáron megjelenik a Megfeszített alakja: Isten báránya, aki halálba ment a világ bűneiért. Felcseng a Miserere siráma és elkövetkezik a sírbatétel komor gyásza. De fény lobog fel mindenütt, mely betölti az egész színpadot, Krisztus feltámadott és békecsókot ad szeretteinek.

Meg kell hajolnunk a Nemzeti Színház teljesítménye előtt egyes kisebb rendezési hibák ellenére is, mert színpadilag valóban remekelt, s ahol hibát követett el, ott a hatalma