Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Illésy Péter: Őskultúrák értékelése

ga a néptehetség, illetve annak közvetlen ösztönhatásai. Művelt primitívjeinket azonban inkább érdekli a tanulatlanság gyakran otromba bája, mint azok az ösztönadottságok, melyek sajátos jelleműekké alakították tanulmányaik tárgyait. Igaz ugyan, ihogy pl. a magyar művész aligha éliheti bele magát egy őserdei néger afrikai ösztönökkel indokolt életszemléletébe, de bizony ilyen elmélyedés nélkül csak felszínes külsőségekkel gazdagíthatja, amúgyis túlváltozatosan sokarcú képzőművészetünket.

Sokkal egészségesebb, hasznosabb az a néhány éve indúlt magyar művészi törekvés, mely népművészetünk eredményeinek fölfejlesztése útján akarja képzőművészetünket a magyar érzelmi élet egyetemes és korszerű kifejezőjévé tenni.

Ez az ősforráskutatás természetes, mert egy azon kultúrközösség azonos fajú rétegeinek művészetben való lelki találkozását jelenti.

Ma még nem alkothatunk tiszta fogalmat a magyarjellegű képzőművészet jövőbeli egységes arcáról, mert a mozgalom még csak a kísérletező tanulmányozásoknál tart.

Az első idők műalkotásainak legtöbbjét főleg a népi műveskultúra diszítő kedve hatja át, gyakran az általános képzőművészeti törvények rovására is. E ma még sok esetben felszínes dekoratívitású kísérletek mégis nagyon figyelemreméltó hídverések a szinte kizárólag csak érzelmi alapon népkultúra és az ösztönszegény nyugati képzőművészet között. Ezek a még népies karakterű alkotások szemléltetik legközvetlenebbül a népi műves kifejeződés építő erejét, jelentőségét.

Értékük e tanulságos voltukban rejlik, mert mint átvett eszközökkel alkotó kísérletezések nem jelenthetnek új igazságokat hirdető iskolát. Ami nevelő haté-