Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Ifj. Dudich László: Udvarlás, esküvő és lakodalom az izsai magyaroknál

A házastársak közül régebben csak a férj szólította „te"-nek feleségét; az viszont „kend"-ezte urát. Ma már elég gyakori eset, hogy az asszony is visszategezi férjét.

Az özvegyasszony csak nagyon ritka esetben megy Izsán még egyszer férjhez; különösen feltűnő volt ez a világháborút követő években, midőn a sok — mintegy 40 — fiatal hadiözvegy közül csak 2—3 ment újból férjhez. Bár nem igen gyakran, de azért mégis csak előfordul azonban az az eset, hogy a menyasszony még 16. életévének betöltése előtt lép házasságra; mint érdekességet fel kell itt jegyeznem, hogy előfordult olyan eset, midőn egy 1915. februárjában született és 1931. októberében férjhezment menyecske már 1932. januárjában özveggyé lett; tehát 17. életévének betöltése előtt már az özvegyasszonyok sorába került. A házasságra lépő legények életkora leginkább 22— 25 és a leányoké 18—21. év között mozog.

A törvényes elválás szintén nagyon ritka; annál gyakoribb azonban, hogy — s ez ismét különösen az odahaza elkényeztetve nevelt leányoknál fordul elő — a menyecske „hazamegy", vagy „hazaverik"; vagyis urát s annak családját pár hétre vagy hónapra, sőt egy-két évre is otthagyja. Később azonban ezek rendszerint kibékülnek — leginkább valamelyik „keresztanyám" közbenjárására — s az asszony visszamegy urához. Mikor a menyecske „hazamegy", a ruháját és ágyneműjét is ihazaviteti, de most már nem csengős lovakon és víg nótaszó mellett, hanem csak talicskán és leginkább az éj sötét leple alatt.

így indul Izsán a családi élet.

Ifj. Dudich László: „Izsa és népe" c. monográfiájából.