Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Máriás Imre: Simon Péter új ruhája

Nemcsak jókedvében, hanem, mert halkan szemzett az eső. Megárt a ruhának.

A borús időben még sívárabbnak, még szomorúbbnak tetszett szegényes szállása. A suszter horkolva fordult másik oldalára, amikor a szobába lépett. Rossz kedvű lett. Sokat költhetett. Nem is hitte volna, hogy ilyen könnyelmű is tud lenni. Ha Juliska tudná. No, mindegy. A cipőt, különösen a repedésest szinte dühösen vágta az ágy alá. Hány új cipőt vehetett volna, a ma elköltött pénzen. A ruhát azonban óvatosan, vigyázva helyezte el a szék támlájára. Szépen összehajtogatta a nadrág két szárát és kisimította a mellény gyűrődését is ...

— Szent Isten, mi ez? Nem lehet. Nem is látja tisztán. Lyuk, Lyuk lenne a mellényen? Uramisten!

Az ablakhoz lép a mellénnyel és kétségbeesve ejti ki a kezéből. Borzasztó! A mellény baloldalán kerek kis lyuk sötétlik. Hogy történhetett? A lyuk szélén pörzsölés. Cigaretta égette volna ki? Nem emlékszik rá. Nem hiszi. Hiszen úgy vigyázott. És éppen a szív fölött! A szív fölött!... Hogy eddig nem vette észre! Persze a zsidó ügyesen forgatta. De aztán, később, az öltözködésnél, egész nap ...

Hát ez nem cigarettaégés, revolver-golyó nyoma ez. Revolvergolyó, öngyilkos lett a gróf. Halálba vitte a könnyelműség. Mintha beszéltek is volna a műhelyben ilyesfélét a grófról... Megölte magát. És ő halottnak a ruháját viselte. Öngyilkos lett a gróf, semhogy talán börtönbe kerüljön. A könnyelműség a börtönbe, vagy a halálba vezeti az embert. Milyen könnyelmű volt ő ma éjszaka. Rálépett a züllés útjára. Lejtőre került. Pedig a lejtőn nincs megállás.

Miközben szeme riadtan nézte ismét a kis sötét foltot, a lyuk egyre szélesebb, nagyobb lett. Tátongó sötétségbe merült s a sötétségben nehéz szag fojtogatta. A börtön levegője! Ágya komoran sötétlett feléje. A börtön fekhelye. A mellény szelymes szövete