Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-02-01 / 2. szám - Színház - D. L.: Madách: "Az ember tragédiája" - D. L.: Aranyifjú

SZÍNHÁZ

MADÁCH: „AZ EMBER TRAGÉDIÁJA"

Bécsben és Budapesten.

Madách nagy műve két ünnepet avatott. A bécsi premier az egyik, a budapesti ötszázadik előadás a másik.

Bécs monumentális volt, mint maga a mű. A keret, az előadás, a felfogás és az egész együttes belenőtt a tragédia méreteibe és megtöltötte élettel. Mohácsi Jenő az ismert író és műfordító adott mégis a legtöbbet belé. Sikerült megszabadítania Madách művét a németek számára oly veszélyesen igéző Faust hasonlatosságtól és átmentette a valódi szellemtermést, melyből a D ó c z i fordításban észrevehető Goethe utánérzésből egy szemernyi sem maradt és a bécsi színpadon, a német színészek szájában is a sajátosan egyéni magyar klasszikus m ü hangját hallottuk. -— A fordítás a németben nehézkes ötös és ötödfeles jambusokat, négyes és négy és felesekkel helyettesítette és így közelebb férkőzött az idegen nyelv karakteréhez.

Röbbeling, a Burgtheater igazgatója, a mű álomszerű és transcedentális oldalát domborította ki és a történelmi képek szinte ködbe burkoltan jelennek meg a szemünk előtt. A fátyol csak a történések feszülő magasságában tűnik e I. A paradicsom nagyszerű díszletei, az egyiptomi szín grandiózus látomása, a francia forradalmi jelenet véres realitása és a falanszter apokaliptikusán hipermodern megjelenítése a bécsi rendezés fénypontjai.

Ádám szerepében a mozivászonról ismert Hartmann volt az est hőse. Az igazi férfi küzdő, lángoló, álmodó és hívő alakjának valódi megszemélyesítője volt. Kis Mária Évája az örök asszonyiságban volt erősebb, művészi magaslatra a szerelmi jelenetekben emelkedett, míg a drámai feszültség felül kerekedett képességein. Ottó Tressler művészi stílusa elismerést érdemel és ezt nem rontja el az, hogy Luciferje a kedélyes ördög felé hajlott el.

Bécs ambicionálta a sikert, igazi művészi erőket állított a kis szerepekbe is és gonddal és új értékes ötletekkel állította ki a darabot, hogy a ritka fogyatékosságokat a közönség észre sem vette. Az ember tragédiájának útja elindúlt a világ felé, hogy az emberiség közkincsévé váljék. Bukarest most készül bemutatóra, román nyelvre Goga Oktávián fordította.

A magyar nemzeti színház megfeszítette az erejét az ötszázadik előadás színrehozásánál és néhány jói sikerült egyéni ötlettel mutatta be új szereposztásban a tragédiát. A közönség érdeklődéssel fogadta az új rendezést, kár, hogy sem Abonyi, sem Leholai nem fejezik ki azt az őserőtől duzzadó művészi egyéniséget, melyet Adám megszemélyesítőjétől várunk. A nemzeti színház régi gárdája utánpótlás nélkül kopik ki a színfalak közül és a mai Évák nem érik el Jászai, vaav Márkus Emilia művészetének vonalát. Az ügyes rendezés még nem minden. Mi mégis áhítatos lélekkel fogadjuk a klasszikus művet és talán a kor tüneteivel magyarázzuk a fogyatékosságokat, amiket az előadás alatt ereznünk kellett. D. L.

ARANYIFJÚ

Hunyadi Sándor színműve a Vígszínházban.

Hunyadi Sándornak színdarabjait mindenekelőtt az jellemzi, hogy azoknak minden egyes jelenete szinte duzzad az élettől, a realitástól és a jól meglátottságtól. Legújabb munkája tulajdonképen bűnügyi történet és ebben nyúl először olyan témához, mely nem specifikusan magyar vonatkozású. Az eddigi darabjaiban, a „Feketeszárú cseresznyében", a „Pusztai szélben", az „Erdélyi Kastélyban" problémáinak magja hőseinek magyar fajiságában rejlett. Más nemzetiségű emberek talán nem úgy küzdöttek, szenvedtek vagy szerettek volna, mint épen ezek a Hunyadi Sándor magyarjai.

Az „Aranyifjú" ezzel szemben Cannesban, a francia rivierán játszódik és hőse az a kifejezett hozzátartozásnélküli, urat mímelő kalandor, akit, sajnos, minden ilyen nyugati „díva-