Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Erdőházi Hugó: Gyöngyök

odaadással. Egy fehér leányarc világít a hangok zokogásában, oh, hányszor rémlett fel azóta. De jó lett volna megállni e fehér arc mellett. De jó volna mindent újból kezdeni.

És a férfi, aki még sohase könnyezett, felsírt s az emlék hatása alatt szinte magábaroskadtan, összeszakadva ült a helyén.

A Valse triste pedig a pianóban oldódott fel.

VÉCSEY ZOLTÁN

GYÖNGYÖK

Gyöngyöket csillogtatott a nap arcodon, oly szép volt az izzás bőrödön, csak sejtettem, egyszer valakire dolgozni fogsz s megáldja majd csókjával munkával termett gyöngyeit arcodnak.

A búvár tengerfenékről hozza kékes gyöngyeit, te is hozd lelked mélyéből a szeretet gyöngyeit, jaj, el ne add, csak ajándékozd annak, aki majd megérdemli . . .

ERDÖHÁZI HUGÓ