Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste
haza dolga mindenek előtt. Annál inkább örülök, hogy az én számomra is szakítottatok egy kis időt. A dohányzóban telepedtek le, Ágnes gurította be a teázó asztalt. — Tyüh, fékomadta, de megnőtt ez a csitri. Hát már egészen érett arra, hogy főbíróné legyen! — Épen ennek a nagy lánynak dolgában jövünk. Most azon fáradozom, hogy enyhítsük a megyében föllépő nyomort. Barátom, egyes helyeken már olyan nagy a nyomorúság, hogy valósággal fütyül Pedig még nem tartunk a végén s a társadalomban még vannak anyagi képességek, csak helyesen kell megszervezni azokat. — Ezer koronával járulok hozzá. — Köszönöm barátom, örülök, hogy mindenütt ilyen áldozatkészséget találok. De én többet akarok tőled. Nem pénzt, hanem a lányod művészetét kérem. A csésze megcsörrent Ágnes kezében, ijedten tette az asztalra, az apja zavartan, de kérlelőn nézett rá. — A jövő hónapban a vöröskereszt nagy hangversenyt rendez. Fénypontja a lányod fellépése lesz. Az ő neve zsúfolt házat vonz . . . Elhallgatott s kérdőn nézett Ágnesre. A lány pedig csak ült halálsápadt arccal, nem tudott megszólalni, de egész belseje tiltakozott. — Meglesz, méltóságos uram . . . Igaz, hogy Ágneska már egy éve nem gyakorol, de most majd pótolja az elmulasztottakat, örülök, hogy így is segíthetünk az ínségbe jutottakon. De bizony Ágnes föllépéséből semmi sem lett. Még aznap est© kereken megmondta az apjának, hogy nem szegi meg a fogadalmát. Hegedűt addig nem vesz a kezébe, míg vége nem lesz a háborúnak s Laci haza nem tér. Hiába kérlelte, korholta, szidta, fenyegette az apja, nem engedett. Dacosan összehúzta a száját s egy szót nem mondott többet. Éjjel láza volt, félrebeszélt. Másnap orvos jött hozzá. Idegkimerültség, vagy két hónapi teljés pihenőre van szüksége. És környezet változásra. így utazott a nővéréhez Tordára. És ott töltötte a második háborús karácsonyt. A fogságból ritkán jöttek levelek, tizenhat derekától, aztán végleg kimaradtak. Az öreg a vöröskereszt
