Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste
amit én éreztem. És ezen ne csodálkozz, mert valami hiányzik az életedből, ami nélkül az élmény nem fakadhat lelked mélyéből. Hiányzik a szenvedés, a gyötrődés, amit telkednek is éreznie kell, hogy megcsendíthesd a húrokban . . . Nyári reggel a pusztán. Ágnes mindig koránkelő volt, de most, hogy közeledett az útrakelés napja, lázas izgalmában amúgy sem tudott volna az ágyban maradni. Olyan szép így kora reggel a folyó partján, a földeken, Apával együtt teázott s ő kente fel a vajat és mézet az apróra szelt kenyerekre. Apa nem beszélt, most, hogy a válás ideje közeledett, komorra fordult a hangulata. Valami fájdalom szorongatta az öreg úr szívét. Életének legszebb álma beteljesedett, de ezért a boldogságért is milyen nagy árat kell fizetnie. Most elrepül a legkisebb gyermek is, nagyobb útra kél, mint a vándormadár s ki tudja, mikor tér vissza. Vagy ki tudja, megéri-e ő ezt a visszatérést? Mert —nem szólt róla senkinek, nehogy riadadalmat keltsen — egy idő óta valami alattomos kór támadta meg. Arra riad fel álmából, hogy valami éles, hasogató fájdalom üt ki a gyomor falán, egyszer üt, kétszer üt, harmadszor is, szabályos időközben. Ellepi ilyenkor homlokát a verejték s csak akkor enyhül fájdalma, ha jókorát húz az éjjeliszekrényen álló vizes pohárból. Orvoshoz kellene menni, de akkor megtudja a gyermek s nem hagyja el a világ minden kincséért Még ezt a két hetet kibírja valahogy, aztán majd gondol az egészségével . . . Együtt mennék ki a határba. Üresek már a porták, csak a gyerekek játszanak itt-ott a homokban s a tyúkok kaparásznak az elszórt trágyában. Jókor volt még, de a nap már meglehetősen tűzött. Szerencse, hogy az északi szél valamennyire lehűtötte a levegőt. Apa a szélnek fordul s kimondja a szentenciát. — Vihar volt a Kárpátokban. Vihar volt, fenyveseket taroló, sziklát rohanó hegyi patakba görgető vihar A rozsdás tengelye körül nyikorogva' forgó földgolyó vén ráncvetéseibe, a hegyek tarajába bekapaszkodott a félelmetes istenidő s megrázta a sarkaiban az égboltozat magányos vándorát. Az apokaliptikus lovasok táncolnak fúvó paripáikon
