Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Egri Viktor: A niklai remete

De Berzsenyi tovább is a magány embere marad. Kazinczy, a szorgalmas levélíró és levélmásoló, postájával híres emberré teszi, anélkül, hogy verseit olvasták volna, még táblabírává is megválasztják versei érdeméül. Amikor tervbe veszik versei kiadását, a gazdag földesurat a nyomdaköltségek aggasztják és ekkor katholikus kispapok raknak össze ezer forintot, hogy a gazdag lutherános nagybirtokos ódái nyomdafestéket láthassanak. Milyen jellemző ez is az egyszerűség emberére, aki előtt mindig idegen maradt a hívságos világ. Még Pestre sem megy szívesen, amikor a kiadás ügyei odaszólítják és baráti kör invitálja. Rajongói, barátai, költőtársai csalódnak. Berzsenyi mogorva, zavarja a fény és a lárma, szédülve néz le a Várhegyről a múlt századelejei Pestnek tornyaira, egy Coriolán-előadást még megnéz a Színkörben, de már hajnalban búcsú nélkül visszaszökik falujába. Az a végzete, hogy magányban őrölje le éveit. Maga is érzi, amikor pesti útját megismétli, hogy költőbarátjaiból ellenszenvet vált ki. Csak egy barátja van: Kazinczy, akit személyesen nem is ismer, de még ebből a barátságból is mérhetetlen lelki kínok fakadnak. Kölcsey ekkor indította meg a nyelvújítással kapcsolatban tisztító hadjáratát és áldozatainak egyike Berzsenyi. Kölcsey csak a versek nyelvbéli fogyatékosságait hibáztatta, de már ez is elég volt, hogy a betegségig ingerlékeny Berzsenyi bántottságában elmeneküljön a magányba és később szakítson Kazinczyval is, akiről azt hitte, hogy felbíztatta ellene Kölcseyt.

A magány azonban nem hoz még megnyugvást, szörnyű árnyak ellen hadakozik és nem talál megváltást a hit vigasztalásában sem. „Mit ér minden haladás és tudás, ha meg kell vele halnod", kiált fel a költő és amikor Niklára, apjától örökölt birtokára költözik, férfiélete delén harminchaiéves korában írja Kazinczynak: „Ma rakódtam új szobáimba, letettem nyoszolyámat azon szegletben, melyben én haldokolni fogok, elgyújtottam kandallómat, melynél életemnek örömeit gyakran vissza fogom kérődzeni s vénségemet melengetni."

Bár lelke mélyéből pesszimista és a melancholia rabja, mégis buzdít, tanít és küzd az új eszmékért, az emberi lélek felszabadításáért olyan eszmékért, melyekről érzi, hogy nem hozhatnak megváltást, mert szerinte a foía szenvedése örök törvény. Gyűlöl és