Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Magyar irodalmi szemle - Féja Géza: Szabó Dezső új könyve (A kötél legendája)

SZABÓ DEZSŐ ÜJ KÖNYVE

(A KÖTÉL LEGENDÁJA. Kisregény. Ludas Mátyás kiadása, Budapest, 1934.)

Szabó Dezső folyton a halállal viaskodik. Azért jött a magyar földre, hogy az idill tejjel-vérrel folyó világát hirdesse. Lázadásai, harcai, pamfletjei, fekete-piros hullámzása csak vízözön egy kibukkanó tiszta tájért, utolsó tragikus zivatar egy álmodott aranykor előtt. Százarcú költő, élete a színváltozások szakadatlan sorozata, minden útnak neki indult, hogy talán kiveti, kivetíti magából a tragikus örökséget, hogy talán mégis van újjászületés. S minden útja derekán ráharsogott a tragédia. Emlékezzünk csak egyik legmegmutaitóbb novellájára, „Különös utazás" a címe. Itt visszafelejtkezik Szabó Dezső az idilibe, a faluba: „Milyen jó építeni — mondta az életem." S e novella vége már az idill halálának a víziója. Szabó Dezső minden útját megakasztotta az emberi tragédia. Ezek a legyőzhetetlen tragikus jelek mintegy ketrecbe zárták megújhodó kívánságait, idillel teli álmait. Ez magyarázza Szabó Dezső határtalan düheit, egekig csapkodó szenvedélyeit. Vörösmarty tragikus sorai zuhognak benne szüntelen: „Nincsen remény, nincsen remény."

Tragikus egyéniség, aki túl akart nőni a tragédián és sorsát fajáéval azonosította, ez Szabó Dezső a legmélyebbről nézve. Ha e sajátságos tragédia okait nézem: Szabó Dezső végletek közt csapkodó, hullámzó és nem végleteket egyesítő, koncentráló zseni. Szabó Dezső, a végső pontokat tekintve, nem törvényhozó, hanem ő ama sűrű kháosz, ama nedvekkel és forradalmakkal, háborgásokkal és hullámcsatákkal teli életanyag, amely éppen törvényekre vár. S nagyszerű volt az az életanyag, melyet Szabó Dezső hozott, mindnyájunkat táplált véle. Ö az idill és a Nihil között hányódik szüntelen. A folyton szétomló idill, a hiába várt megváltás a Nihil felé vezettet. Annyi feketeség gyűlt össze benne, hogy akár az egész univerzumot gyászba vonhatja véle. A Nihilbe való torkollását már három legutolsó könyve: a „Tenger és temető", a „Segítség" és a „Karácsony Kolozsvárt" is jelezte. A ,Tenger és a temető" novelláiban egyre szélesebb hullámokban árad a semmi, a végső kétségbeesés. Patkó István, a