Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Kleiner Endre: Elfelejtett őstermészet a csallóközi Dunán

Rendszerint együtt fészkel a szürke gémekkel (Ardea c. cinerea L.) és bakcsókkal (Nycticorax nycticorax L.) Egy-egy ilyen madárfészkekkel megszállt nyárfa valóságos bérpalota. A manzárdon, a fa koronáján fészkel a kárókatona, a középső emeletet a szürke gémek szálljak meg, a legalsó sorban, a félemeleten, úgy négy-öt méter magasságban a bakcsók fészkelnek. A bakcsók — vagy a nép nyelvén éjjeli gémek, vak varjak — főleg estefelé járnak táplálék után. Ezért a néphit azt tartja, hogy a bakcsó annyira ostoba, hogy nem is tudja táplálékát maga megszerezni, hanem a fiatalok a kárókatonák által lepotyogtatott halakból élnek. Lehet, hogy valami igaz van a dologban, de nem egészen ebben az értelemben.

A kárókatonák egész nap járják a szabad vizet. Néha percekig a víz alá buknak a halak után, sőt a halászok állítják, hogy gyakran százával állanak öszsze és félkörű rajvonalat alkotva, a halakat a sekély vízbe terelik, ahol aztán könnyebben ejtik zsákmányul őket. Ezt a pelikánokról olvassuk, akik különben nálunk is honosak voltak, van egy kitömött csallóközi példány a győri bencés gimnázium gyűjteményében.

Káros madár a kárókatona, pusztítja a halat, mégis védelmet érdemel, mert már erősen ritkulóban van, a halat pedig nem fenyegeti a pusztulás veszedelme. A csallóköziek talán nem is tartják ritka madárnak, de ez azért van, hogy fekete barátunk annyira kényes állat, hogy elkerüli a háborgatott helyeket és kisebb, csöndes területre tömegével szorul ősze. így mint egy szűk terület jellegzetes madara különösképen megérdemli a védelmet, hiszen hozzátartozik a tájék jellegzetességéhez Aztán meg olyan nagy, szabad vízben, minő a csallóközi Duna, amúgy sem okozhat számbavehető kárt. Kiirtása esetleg igen megbosszulná magát, például halbetegségek nagyobb mértékű terjedésével, amire a Káspi-tó halászatában volt példa.

Ha útunkon szerencse kisér, még más ritkaságban is gyönyörködhetünk, amit másutt nem egyhamar lelhetünk meg. Itt él ugyanis legnagyobb ragadozó madarunk, a réti sas (Haliaétus albicilla L.), amely még költ ezen a vidéken. Azelőtt a Duna minden ligetében otthonos volt, ma már a Csallóközben is csupán egyetlen fészkét ismerjük. Annak ellenére, hogy hatalmas termete, csőre, karmai vannak, aránylag jámbor ragadozófajta és főleg döghúsból, meg sebzett vadból él. Ezért látjuk a hajóról is, amint a zátonyokon sétálgat