Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Sárközi György: Jóska költő lesz

Olyan különös, süketítő, vakító zsongás volt ez: s a kanalat is olyan bizonytalanul emelte a szájához, mint valami nemlétező, végtelenül távoli cél felé. így történt, hogy kifordította a kanál tartalmát, mielőtt célhoz ért volna. A lé lecsurrant a nadrágjára s a puha, foszló krumplidarabka onnan is továbbcsúszott a kopott szőnyegre.

— Jóska,

nem tudsz vigyázni? — kiáltott rá az anyja, de alig egykiskanálnyi haraggal, inkább szomorkás szemrehányással. S a maga asztalkendőjével látott neki, hogy felitassa a ruháról a levest, mielőtt foltot hagy.

De az apja, aki most nézett csak föl a tányérból, egy ideig tétován jártatta elboruló szemét a kisfiún, aztán dühödt ordítással lecsapta a kanalat:

— El

az asztaltól! Mi ez? Disznóól? A teremtését ennek a kölyöknek!

— Már

nincs baj, fiam, — csitította anya apát, de csak félve, suttogva, mintha őneki is minovárt a sarokba kellene térdelnie.

Apa csak annál mérgesebb lett: fakó arcát elöntötte a pirosság.

— Mi?

Mit véded ezt a betyárt? Lopom én a pénzt ruhára? Malacokat nevelek én a házamban? Takarodj, ne lássalak!

Jóska szíve hideg lett, mintha hideg szél csapná körül s reszkető kézzel eresztette le a kanalat a tányérjába. Érezte, hogy valamit rosszul csinált, nem úgy, mint rendes ember rendes gyereke tenné; valami rosszat tett a keze vagy a lába, amiről ő nem tud s nem tehet. Az édes zsongás hirtelen elhallgatott az agyában s nagy, ijesztő csönd és sötétség támadt helyében, amelybe baltacsapásokként zuhogtak alá az apja szavai. Igen, úgy érezte, hogy minden egyes szó csontig vág a testébe és összaszabdalja a szívét és szétroncsolja az agyvelejét.

Ijedten s könnyesen futott át a másik szobába, ahol egészen sötét volt s ahol minden árnyéktól félni kellett és elrejtette arcát a függöny szövetébe.

— Jaj,

bántanak . . . — sírt bele a függönybe s a szomszéd szobából hallotta az apja kiabálását a nagyobb fiúkkal s anyja csöndes csitítgatását. Győlölte most az apját, aki olyan idegen és félelmetes és más világból való volt — és félt őt gyűlölni, mert ráemlékezett tenyere mélázó, szomorú cirógatására s valami titokzatos közösség sejtelme fogta el.