Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Szitnyai Zoltán: Budai vacsora
a dolog. Talán kedvelik egymást, talán nagyon is kedvelik, de előbb-utóbb jóllaknak egymással kölcsönösen, s a szolgabíró feleségül vesz egy gazdag leányt, esetleg épp a Lipótvárosból, lla pedig ráeszmél, hogy ideje a jövőjéről gondoskodni —. Akkor aztán ő kerül sorra. Feleségül kap egy lehiggadt asszonyt, aki nemcsak szép és művelt, hanem jó családból is való, mindenképpen alkalmas arra, hogy társadalmi díszt adjon a Bársony M. Miksa cégnek. S miután mindent ilyen jól és problémamentesen elrendezett magában, talán egyetlen bánata az volt, hogy a fején mind kevesebb hajszálat tudott átterelni jobbról-balra s bőrének csillogása szélesülő sávokban világított ki vörös hajának gerezdjei közül. Nagyot fordított az újság utolsó oldalán és szokott alaposságával épp a hirdetésekbe akart elmélyedni, amikor megállt mellette a kapitány. — Üdvözlöm kedves barátom, — mondta azoknak magázódásával, akik már túlontúl összemelegedtek a megszokott tegeződésben s a harmadik személyben való ragozással épp barátságuk magasabb hőfokát akarják tolmácsolni. A kereskedő előbb húsos tenyerét tárta fel a levegőbe, csak aztán nézett fel az újságból, vizenyős, lomha tekintettel. — Bon soir mon eher captaine. Csak néhány szót tudott franciául, de ahhoz a néhányhoz szívből ragaszkodott. Használatuk nemcsak a csillogás egy módja volt nála, hanem a meghitt közvetlenség jele is, mint a kapitánynál a magázódás. A kapitány tulajdonképen nem is volt kapitány, hanem a Blau és Sonnenschein dobozárúgyár rt. tisztviselője, idestova már tizenöt éve. A háborúban csakugyan fölvitte a kapitányi rangig; s a forradalmak után még egy különítményben is búzgólkodott kapitányként. Bármennyire is valószínűtlen, de ez utóbbi
