Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Szabó Pál: Benedek a törvény előtt

hány betűben, egymásra néztek, kicsit össze is nevettek, aztán újra elolvasták . . .

Benedek csak úgy, ülve olvasta el az írást. Pedig olvasta már nyolc óra óta ki tudja hányszor? De most is csak jó azt elvolvasni azért. Aktatáskás úr jött fel sietve a lépcsőn, szinte elrohant Benedek előtt, mint a szélvész. Benedek rémülten húzta összébb magát, hogy jaj, ez az úr a lábára ne lépjen, hogy ő evvel kárt ne csináljon, mert ki tudja, milyen mérgesek lehetnek itt az úriemberek. Hiszen éppen azért ül most is itt, a méreg miatt. Hogy a tályog egye is meg mán azt a mérget. Szétnézett a folyosón, hogy milyen utasítást adnak még a halandó embernek a falak, de nem volt ott más, csak az iménti írás,. Tán, ha azt írták volna fel, hogy másszunk fel a háztetőre és nyávogjunk, Benedek azt is megtette volna. Mert jó jámbornak lenni, jó mindent megfogadni, amit írva elébe parancsol a törvény. Ha otthon fel lett volna írva a kerítés oldalára, hogy ne veszekedj, hogy hagyjad magad és ha1 főbe üt a szomszéd, szaladj be a házba és kösd be a fejed. De nem volt ott felírva semmi, amiért osztán a szomszédot alaposan helybe is hagyte . . .

— Ügyeljünk a tisztaságra, — olvasta el újra és újra, de hogy ügyeljen. Olyan simára van gyalulva a beton és ragyogó. A falak magasak, csupaszak, még létráról se érné el a plafont. Az ajtókhoz közel se merészkedik senki, mert ki tudhatja azt a gyarló emberek közül, hogy mikor tárul ki, melyik pillanatban? Szétnézett, hogy eleget tegyen az írott parancsnak, s meglátta a néne elejtett papírosát. Lehajolt, felvette és zsebébe tette. De titkon arra gondolt, hogy bárcsak látta volna meg a törvényből valaki, hogy ő mennyire rendes ember, szószerint veszi az írott parancsot.

Riadozva rebbent szét a falra Írott szó közönsége, mert nyílott az ajtó. Legelői kijött a lókupec, az arca izzott a vörösségtől, szétnézett a folyosón, mintha itt