Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Anima: A mai Európa szellemi irányvonalai

badsághősökért való rajongás mindenre lehet alkalmas, csak épen az amszterdami emigránsok igazolására nem s hogy valami kellemetlent mondjak — egy római cénturió és Roehm kapitány között talán mégis csak több hasonlóság akad, évezredek összefüggésén keresztül, mint akár egy szabadsághős konzul, egy mártír Attirius Regulus, de még az irodalmár Priscus Helvedius és — Alfréd Ke rr között. Végzetes kapkodás ez. A szárazra került hal emberi részvétet érdemlő tanácstalan csapkodása jut eszünkbe s a „Sammlung" finomtollú írói is, ahogy a jelek mutatják, egy sokkal szomorúbb monománia áldozatai lettek, mint maga a „Hitler-mánia".

Visszahozni azt, ami elmúlt — visszaátkozni az Ottó Czarek nihilisztikus, szabad Berlinjét, az Alfréd Kerr halálosan piszkos száját, a szellemnek ezt a kiöregedett „geil" szatirját, a stílusnak ma már kibírhatatlanul unalmas szétdarabolóját; visszahozni az ankétok, ülések és éjjeli kávéházak partnélküli locsogásait, az egész gramofonlemez lelkiséget, mely Berlin 1930-t jellemezte, hit nélkül, a rothadó szellem koktailkotyvalékaival gyökér nélkül, — és száz méterenként hangulatos kis homosexualis bárokkal. Ennek a Berlinnek az irodalmi „Uberbau"-ja is, hiába, megszűnt.

Az amszterdami emigráns revü a régi világ három szellemét: André Gide-t, Aldous Huxleyt és Heinrich Mannt írja ki címlapjára patronusainak. El sem kellene olvasni a többit, a három név nagyon sokat sejttet. A két külföldi közül Gide a francia ifjúságnak ez a fájdalmas kerítője, ez a zsenialitással és artisztikummal parfömirozott méregcsatorna, legalább őszintén kommunistának vallja magát és legalább őszintén szenved is magáért és az emberiségért, amit a Kerrek, Heinrich és Klaus Mannok, a Gustav Regierek és Else Laske-Schülerek nem tesznek, gondolván, a világ eltűri és megmarad Betrlin 1930-nál, egy világnézeti szabad fetrengésnél, egy se hús-se hal társadalomban és életformában. Tisztán csak azért, hogy ők nyugodtan „problémázhassanak". Aldous Huxley a harmadik, ki jellemzője és védője ennek az emigráns mentalitásnak, (ismételjük, nem az egész emigráció szellemét értjük alatta, van egy intakt és örökké értékes része). Ez a Huxley látszólag a legkevésbbé elhasznált név. A látszat onnét jön, hogy angol. Mintegy honfitársainak egészségpresztizse védi önkéntelenül, a sussexi kék szilvaerdők, a konzervatív angol életforma, az egészséges albioni levegő képzettársulásai. Egy még aránylag szilárd világ józan vére felejteti el velünk