Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Németh Antal: Vörösmarty
VÖRÖSMARTY Jegyzetek egy megiratlan tanulmányhoz. A magyar lélek első igazi irodalmi öntudatraébredése a XIX. század első nemzedékének életidején — Vörösmartyban történt. A faji lélek szórványos költői önkifejeződésétől, Balassitól, a kuruc költészettől, Csokonaitól eltekintve, ami 1825-ig történik — minden Vörösmartyért van. A magyarság szellemtörténetét kellene megírni ahhoz, hogy igazoljuk: milyen hősi munka volt tudatosítani a tudat alatt forrongó, kívülről erőszakosan leszorított belső értékeket, megnyitni az önkifejeződés berozsdásodott láncú zsilipjeit, hogy a világélmény áthömpölyögve a magyar leiken, adekvát alkotásba rögzüljön. Nyugat már a szellemi értékek kiélésének ősze felé közeledett, amikor a szervetlenül fejlődött magyar kultúra még csak a rügyezésnél tartott —, ezért céltalan és értelmetlen a korszerűségi szempont végletes hajszolása a magyarsággal egyivású nemzetek szellemi megnyilatkozásainak párhuzambaállításánál: több a különbség, mint az analógia, amit nemcsak a magyar szellemtörténet sajátosan szervezetien tagoltsága, hanem a magyar lélek bonyolult és mindezideig hiánytalanul meg nem világított összetétele^ magyaráz. A magyar élet sokáig alvó fáján akkor jelennek meg az újabb zöld levélkék, amikor a romanticizmus tavaszi szelei járják be Európa klasszicizmusba fagyott irodalmi tájait. A magyar lélek nagyon mélyről jövő romantikus attitűdje azonban sohasem egocentrikus. A legelső magyar poétái megnyilatkozásoktól kezdve addig az időpontig, amikor a mindjobban tudatosodó individualizmus áttöri a merev, racionális formák kereteit és a líra keskeny medrét szélesre
