Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Khín Antal: Az aranyászat
nyelvünkben a XVI. századból ismeretes az erdélyi Heltai Gáspár krónikájából. Ugyancsak Erdélyre utalna a Tejút elnevezése. Az egyik szapi öreg aranyász szerint a Tejútat, melyet a csallóközi pásztor, földműves és aranyász Országúinak mond Hadak-útjának hív. Apjától, öregapjától meg régi aranyászoktól így hallotta. Ez utóbbi adat érdekes azért, mert a székelyeken kívül Csallóközben is ismerték a Tejút ezen nevét. Egyébként eddig nem hallottam a nép fiától Csallóközben, kivéve egy pásztortól az Ada-kútja elnevezést, mely ennek elferdítése lehet, mivel az illető már csak azt tudta, hogy ez csillagokból áll. Lehetséges, hogy már űzték itt az aranyászatot az avarok Csallóközbe menekült utódai is. És ezektől tanulta el az itt letelepedett magyar. A Dráva vidékén a római korban minden bizonnyal űzték az aranyászatot (a Muraközben még 30 évvel ezelőtt is több száz ember mellékkereset gyanánt foglalkozott vele). Közel volt a sirmiumi pénzverő is, ahová bizonyára szállították. A híres krasznai aranyrudak, melyeket 1887-ban találtak, sáraranyból valók s Pannóniában, a sirmiumi pénzverőben verték. Tudományos megállapítás szerint alpesi arany, amely vagy a Dunából vagy a Drávából kerülhetett ki Kr. u. IV. századból. (Sirmium később avar kézbe jutott. Nagy Károly fia, Pipin, midőn bevette az avarok egyik székhelyét, mely valószínűleg Sirmium (Mitrovica) volt, sok aranykincset zsákmányolt.) A Dunántúlban lakó avarok a rómaiak utódaitól tanulhatták el az aranyászatot, s ezek csallóközi töredékeitől az itt letelepült első magyarok. Hogy ősrégi magyarfoglakozás volt, mutatja az, hogy az ismert aranyász nevek magyarok és belőlük több régi csallóközi név, mely a régi oklevelekben is szerepel, nemesi származású is van közöttük. Pl. Csiba, Erőss; ezek a XIII. századból már ismeretesek. Hamar, Hölgye, Bereczky, Füssy, Liszkay, Szabó, Tóth, Kiss, Lukács. Sok felvilágosítást nyújthat majd az oklevéli anyag áttanulmányozása. KHÍN ANTAL.
