Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Reményi József: Külföldi irodalmi szemle. A 19-ik század amerikai irodalma

mészetű, mint a nagybácsié, aki elismeri, hogy unokaöccse irodalmi törekvései figyelmet érdemelnek. Az irodalmi értékelés nem tűri a kritikai leereszkedés kétes nagylelkűségét. S az a szempont, amely amerikai irodalmi viszonylatban Poe és Whitman kivételességét hangsúlyozza, annyira megbízható, mintha külföldi kritikus a magyar irodalom rovására csak Petőfiről 'és Aranyról emlékeznék meg. Az amerikai irodalmat ép úgy, mint minden más nemzet irodalmát, a maga egészében kell megítélni, mert csak ebben az esetben juthatunk észszerű és meggyőző következtetésre.

Kívánatos, hogy az európai olvasó és kritikus tisztában legyen a tizenkilencedik század amerikai irodalmával. Mint ahogy általában meggyőződésem, hogy a világirodalom ismerete a legkülönb ellenszere a mélyen gyökeredző előítéleteknek. Aki ismeri a könnyek vagy a kacagás okait, nem gyűlölhet, legfeljebb megérthet, s a legvégsőbb esetben nem ért egyet a könnyek s a kacagás okaival. A tizenkilencedik század amerikai irodalmának meg volt a maga „golden day"-je (arany napja), ahogy Lewis Mumford, az ösztönösen érzékeny és értelmileg megbízható amerikai kritikus megállapítja. Az aranyásók, a dollárhajszolók, a politikai szélhámosok a harmadrendű vaudeville élvezők, a Barnum-cirkuszok s az egekig érő álmokat a felhőkarcolókkal helyettesítő vállalkozók Amerikáján kívül — már csak a szellemi integritás elve alapján is — illenék ismerni azt az Amerikát, amely a nyers handabandázás közepette a szellem szolgálatában állott s amelynek lelke ép annyira az éneklő emberi magány vetülete mint a magyar vagy orosz vagy transwaali íróé.

Mindezzel korántsem akarom azt mondani, hogy a tizenkilencedik század amerikai irodalma egyszínvonalú a kultúrális értelemben érett vagy érettebb európai országok irodalmával. Dehogy is. Nincs az az épeszű amerikai kritikus, aki ilyen megállapítást tenne. Végül is sem Franciaország, sem Anglia, sem Németország irodalmi hagyományait nem lehetett mesterségesen áttenyészteni az amerikai kontinensre. Amerikának nem volt Chaucerje és nem volt Froissartja, nem volt Lorenzo de Medicije és nem volt James királya sem. Amerika nem hivatkozhatik renaissance múltra, sem szkolasztikus hagyományokra; ennek az országnak tradícióitól idegenek a barokk és rokoko emlé