Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Haltenberger Ince: Schlichter tanár úr

re állt fel és mikor a tanár úr felénk biccentett, leültünk.

Mikor már az osztálykönyvet beírta, beszélni kezdett, de most a könyvvitelről beszélt, nem úgy, mint első nap, azután elővette a krétát és írni kezdett a táblára.

Körülnéztem és láttam, hogy sok fiú engem néz.. Hófehérke arca nagyon sápadt volt és előre meredt.

Én most már nagyon bántam ezt az egészet. Nem lett volna szabad mindjárt az év elején ilyesmit csinálni egy új tanárral! Biztos, hogy ennek folytatása lesz és akkor mit szólnak majd ehhez otthon?

Közben a táblán szaporodott az írás. Megint körül néztem, de ha egy fiúval találkozott a pillantásom, az azonnal elfordította a fejét — és akkor találkoztam a Péter Feri tekintetével, aki most rám nézett nagyon sokáig és nagyon komolyan, úgy, hogy nemis bírtam ki a nézését.

Az osztály nagyon csendes volt.

A tanár úr már egészen a tábla alsó felén írt és nekem arra kellett gondolni, hogy egy pillanat múlva valami nagy baj fog történni és hogy ezt meg kellene akadályozni, de nem tudtam semmit sem kitalálni és akkor látom, hogy a tanár úr megfogja a táblát és kezdi felfelé tolni és mögüle jön le a másik tábla az én rajzommal és látom, hogy Péter Feri felugrik és szalad ki a táblához és mikor kiér, a tanár úr abba hagyja a tábla feltolást és Péter Ferire néz, ő pedig fellöki a teleírt táblát és az én rajzomon végighúzza a vizes szivacsot, hogy a rajz egy pillanat múlva nincs is már és a tanár úr nem látott belőle semmit sem.

Az osztály egyszerre fellélegzett. Hát még én!

És akkor a tanár úr megkérdi Hófehérkétől, hogy mit akar és amikor azt mondja, hogy csak le akarta törülni a táblát, mert piszkos volt, megfogja a vállát és úgy fordítja, hogy a fény az arcába essék és azt mondta, hogy „mondd még egyszer" és mikor Hófehérke beszélt ő a száját nézte.

Mikor Hófehérke a helyére ment, a tanár úr megállt a padok előtt és a következőket mondta: „Fiúk, ha beszéltek hozzám, mindig úgy álljatok velem szembe, hogy lássam a szátokat, mert én nagyon rosszul hallok." Akkor maga elé nézett és pár pillanatig hallgatott, mintha gondolkodott volna, hogy mondjon-e többet, vagy nem, azután folytatta: „A múltkor beszéltem már nektek a fájdalomról, hát látjátok, én is