Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Féja Géza: Szabó Lőrincz
SZABÓ LŐRINC („Válogatott versei" megjelenése alkalmából.) Különösen őszinte s bátor lépés Szabó Lőrinc legújabb kötete. A költő újra írta régebbi verseit, újra költi régi termését. Vájjon mi ösztönözte erre? Az Ady után jött írónemzedéknek lényegében két uralkodó arca van. Az egyik, mint Erdélyi s Illyés készen érkezett, vagy legalább is hamar kialakult. A másik, mint Tamási, Nyirő s Szabó Lőrinc: hatalmas fejlődési hőskort csinált. Ha pedig a líra mezejére tekintünk: a fiatal lírába 1920-tól kezdve „bizonyos epikai szín" „epikai mérséklet" szűrődött . Hiányzott belőle a lírai izgalom végső hőfoka s époúgy a műremekért való határtalan izgalom is. Bizonyos pongyolaság lett úrrá fiatal líránkon, igaz hogy vonzó s művészi „pongyolaság", a szabadság vidám nyújtózkodása, de néha-néha úgy érzem, hogy ez valami hiányt takar. S inkább a végső lírai izgalom erőtorlódására vágyom... Ilyen torlódások, torzódarabok belső zúzódások bőven akadtak Szabó Lőrincben. Egyik rosszhiszemű kritikusa' azt írta róla, hogy mint a méh: először elkészíti celláit, formáit s azután csordít tartalmat beléjük. Nos: különb félreértést aligha lehet Szabó Lőrinc lírájáról írni. Hiszen egész fejlődéstörténete forró s izgató harc a formával. Lírai lénye valami lázadó ősanyag, mely mind máig harcolt mélykultúrájú formaélményével. Emellett egész nemzedékünk leginkább filozófiai hajlamú költője. Ö nem nyugodhatott bele epikus ízzel kevert s érdekesen pongyola formába. Magára kellett vennie egy nagy lírai hőskor minden áldását és terhét. Lírai hőskor volt nála a „Föld, Erdő, Isten", a „Kalibán", a „Fény, fény, fény" s a-„Sátán műremekei" is. Új s új költői honért harcol mindegyik, hiszen a hőskort egy magasértelmű s kielegíthetetlen bírás» vágy jellemzi. Másrészt pedig a tiszta formai eredmények egyre nagyobb tömegére tett szert e fejlődés közben. Lázadó lírai lénye s formai eredményei most értek harmóniává. Ez a harmóniaérzés késztette őt versei újrakölté-
