Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-05-01 / 5. szám - Possonyi László: Az új magyar történeti regény
Ilyen szikár, ázsiai emlékű vonalakat, ilyen különös kompozíciókat, amiknek mását szibériai falvéseteken is megtalálták. S meglehet, hogy ez a szűkszavú, nem túlságosan analizáló ábrázolásmód lesz az igazi magyar regény (amely vajúdásának még most sem jutott végére!) megjelenési formája. Ennek a stílusnak a jellemzésére ne álljon itt más, mint az Imre királyfi temetési napjának záró akkordjai: „...Aztán egyszer vége lett, az emberek elmentek és egyedül maradtak a király, meg a felesége. Fáradtan, összeroskadva ültek a kicsi hálóházban; egy széken a király s máson a királyné. Szemben ültek egymással és hallgattak. Lassanként reájuk ereszkedett az alkonvat szürke homályossáaa és azután az éccakai sötétség. Nesztelen lépésekkel jött be egy szolga, égő mécset hozott és a mécs lángjával meggyújtotta a viaszgyertyákat. Azután ahogy jött, nesztelenül kisuhant, mint a kisértet. A két ember talán észre sem vette, csak ült tovább és hallgatott. Egyszer pillantott csak fel a királyné, nézte ura kővémeredt orcáját s azt mondta: — Vadkannál veszedelmesebb csak a pogány •.. A király mintha nem hallotta volna a szót. Ült tovább a székben, mint a kőbálvány. Éjfélt kukorékoltak a kakasok, amikor a királyné felállott és ment és lefeküdt és elaludt. De István király tovább is ott maradt a székben ülve és ott ült akkor is moccanás nélkül, amikor napkeleten megpirkadt a hajnal..." A regény egészébe illesztve ez a szűkszavú leírás olyan művészi hatást vált ki, aminél megrena'ítőbbet semmiféle analizálással sem érhetett volna el a szerző és ez az ő nagy ereje. Amilyen meglepő a Kós Károly művészi haladása és kiteljesedése, első történeti regénye, a „Varjú nemzetség" óta, épp olyan nagvott lépett előre Makkai Sándor, az „Ördögszekér" című sok vihart kavart regénye óta. Makkai Sándor egészen más művészi egyéniség, mint Kós Károly. Az ő ereje nem annyira a stílusban és a szerkesztésben van, hanem inkább az alakok belső rajzában és történelmünk belső tragikumának kielemzésében. Regényében lépten-nyomon, néha az egységes stílus és az egységes vonalvezetés rovására is, a nagy gondolkodó és történetfilozófus,
