Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-05-01 / 5. szám - Tamás Mihály: Prágai kaland

PRÁGAI KALAND

Azon kapta rajta magát Lanti Cézár, hogy már jó tíz perce néz egy kirakatot a Vencel-téren, pedig a kirakatban nincsen egyéb, mint néhán fapipa és pipaszár, meg dohányos zacskó. Ijedten lépett el az üveg mellől, összehúzta magán a felöltőt, csúf tavaszi széf fújt a Múzeum felől.

— öregszem

...

Belehullott az egymás mellett hullámzó emberfolyamba, rossz irányt vett, egy pápaszemes, kövér, aktatáskás prágai úr pontosan szótagolva és szemrehányó oktatással szólt rá, amikor beléje ütközött.

— Tanulja

meg, hogy Prágában az emberek balra térnek.

Lanti Cézár a kalapjához nyúlt, megköszönte az oktatást és jobbra tért ki az öreg úrnak. Az emberfolyam vitte, a hátára kapta, de gyorsabb volt, mint ő, emberek, emberek vonultak el mellette és ő maradt a magányossággal.

Julius Meinl ócska sarokháza előtt megtorlódott a forgalom, az ucca vastag tömegben dobta az embert a térre és a sűrű embercsomóban újra nagyon érezte az egyedülvalóságot. Mindenütt páros ember, egy férfi, egy nő, egy férfi, egy nő, egymást fogva, vagy egymást követve. Lanti Cézárt nem fogta senki és ő nem követett senkit, öt a tulajdon élete követte.

Megint megállt egy üvegablak előtt, a kirakatban lapos kör mozgott, a körön viaszbábuk állottak új divatú ruhákban és a kirakat hátsó faláról tükör vigyorgott rá. A viaszbábuk fiatalok voltak, karcsúak és izmosak, dús szőke hajuk volt és a tükörből másfajta figura nézett rá: ennek ősz volt a halántéka és az orra