Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-05-01 / 5. szám - Balla Borisz: Árnyak követték a kocsit…

iáról leváltak. És a király olyan arckifejezéssel, mint­ha hirtelen émelygés lepte volna meg, nézte a félig leégett épületet. Montespan nem felelt, a király el­sápadt és toporzékolni kezdett. — Mit kushadsz itt a sarokban, ha kérdezlek? Ne bámulj! Ne bámulj! — ordította. Rávágott az ablakra, mire a kocsi megállt. A vadász leugrott és odalépett a nyitott ablakhoz. — Ki gyújtogat itten? — kérdezte Lajos. A vadász ismerte urát, tehát úgy állt a kocsi mellett, mint a bogarak, amiket a gyerekek kegyetlensége ül­dözőbe vett: alázatos tetszhalálba merevítette magát és monoton hangon súgta: — A connetable bérlője, Sire. Villám... volt azt hi­szem Sire... — Ez se őröl több lisztet, — mondta aztán Lajos. A vállát egy kicsit felhúzta. Az árokban hidegen, szürkén folyt a patak és az esővíz szomorúan és egyhangú időközökben így szólt: „plity... plity..." Errefelé is járt vele... S most milyen ez a világ! Ó, Louise, tehát elment a csendes mellékuton ... elhívta az Isten. Akárhogyan csavargatjuk a dolgot, mégis csak Isten ... Nyolc vagy tíz évvel ezelőtt nem nézték így a mal­mot, ilyen vigasztalan világban. Akkor még zakatolt, most már csupa üszők. De Louise elég okos volt, hogy elhagyja ezt a kétes országutat, melyen a többiek járnak és a többiekkel együtt ő, a király is és a Mon­­tespanok és ahol minden leéghet s egy pillanat alatt megváltozhat minden. Ó, Louise kifogott rajtuk! Utód­jának, Athenaise-nek maradt most az Allégresse!... Micsoda csend van itten... az esővíz halkan dalol. A fák jajonganak a szél alatt — mindez csak növeli azt a borzongató csendet, amely nem tud választ adni soha egy ilyen széles országúton: hova is megy rajta

Next

/
Oldalképek
Tartalom