Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-05-01 / 5. szám - Dóczy Jenő: Arany erkölcsi világa

ség, hogy szelídüljön az emberállat, mérséklődjék a vad, a nyers féktelen önzés.

Ezt célozta Isten országának törvénykönyve is. — Arany, aki a szentíráson nőtt fel, már élte tavaszán úgy tapadt a bibliára, mint gyermek az anyamellre. Szívta, szívta magába a biblia édes tejét. Ez táplálta, ez növelte. Ez töltötte meg agyát azzal a nagyszerű mithológiával, mely később annyiszor lett ihletője s ez ültette leikébe az erkölcsi eszméknek, a morális képzeteknek azt a sűrű élősövényét, mely egy hoszszú életen át virágzó maradt lelkében s ketté oszlottá számára a világot. Az egyik az ő világa volt, egy szép rendezett mikrokozmosz, melyben az erkölcsi törvény napja fénylett s a másik a külső világ: az élet zavaros összevisszasága. A mózesi törvényeket ép úgy szívébe zárta, mint a szeretetnek azt a két nagy parancsát, melybe Jézus a tízparancsolatot összefoglalta. Amint epikus költészete mintegy példázatos illustrációja a mózesi törvényeknek, úgy egész költészete át meg át van szőve a szeretetnek gyöngéd, de erős szálaival. Jézus mondotta: Szeresd a te Uradat, Istenedet és szeressed felebarátodat!

Arany erkölcsi kátéjában is az első parancsolat:

Áldjad a jó Istent, ki megálda téged Adván őseidül szerető szülőket

Áldjad Istent, hanem óvakodj, amivel

Ö álda meg, saját érdemül róni fel.

Isten után azonban a szeretetben nem a felebarát, nem az egyes ember következik, mint a keresztyén erkölcstanokban, hanem a nemzet, azaz ethikai közösség, mely Arany János szívéhez Isten után legközelebb állott. Valóban, úgy látszik, mintha Arany itt kilépne a keresztyén ethikának az univerzális ember