Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Juhász Vilmos: Ázsia, egy világrész kultúrtörténete

dús vetéseinek helyére. Elpusztítva, lerombolva mindent, amit életformájuk szemszögéből károsnak, erkölcstelennek és feleslegesnek tartanak, folytatják a maguk harcos, állattenyésztő, pásztornomád életét, — amíg el nem merülnek egy újabb pusztai előretörés óceánjában.

A pusztai nomádok a nomád életformához és a természet elnomadizálásához való ragaszkodást, művüknek állandósítását rendszerint valósággal erkölcsi kötelességüknek érzik. A zsidó próféták városellenessége, a nomád életforma állandóan visszatérő dicsétete, erkölcsi és vallásos értékelése ebből a forrásból táplálkozott. Ezért hitték magukat úgy Attila, mint Dzsingisz kán és a sánta Timur, Isten ostorainak, Isten kardja kiválasztott hordozóinak egy romlott világ ellen. Ezért ragaszkodott Attila személyes életmódjában, pusztító és alkotó hatalmának teljességében is, az egyszerű és igénytelen nomád életmódhoz. Ezt az ősi „pusztai" erkölcsi tudatot szólaltatja meg még ma is Iván Goll, a nagy orosz költő a „Szkiták" című nagy költeményében, ebben a harci riadóban, a „romlott", városlakó, tulcivilizált világ ellen.

JUHÁSZ VILMOS