Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-01-01 / 1. szám - Balla Borisz: Sigrid Undset körül
értékelések szerint kiválóbb és súlyosabb egyéniségű Olav. Az Eirik típusát a munkás, kemény nyárspolgárok sohasem fogják megérteni. De Eirik még a nyárspolgárokat is megérti... Eirik élete csak a második kötetben kezd szerepelni; addig, de az összes kötetekben továbbra is a lényeges rész, monumentális meséjével, az emberi, rokoni, társadalmi összefüggések szövevényébe ágyazva Olav bűnét és bünhődését tárgyalja. Olav ifjúkorában megölte az izlandi Írnokot, aki Ingunnt. Olav szerelmét elcsábította. (Ennek az izlandi írnoknak a fia Eirik.) S ezt a gyilkosságot sohasem merte bevallani Olav. Hol önmagát féltette, hol családját; minden felborul akkor — gondolta s közben ahogy az évek múlnak, a bűn mind mélyebbre ásta magát a leikébe és a négy köteten át ennek az egyetlen bűnnek a nyomában, mint több és több szenny szikkadt Olav életébe és sohasem meri lerázni magáról ezt a szörnyű terhet és az egész elfojtott dudvás, gyötrelmes vegetációt, mely a titkolt gyilkosság körül mind jobban elszaporodik lelkében. Embergyülölő, magányos, kemény és szomorú valaki lesz, de mindig nemes és nyersen jóságos a cselekedeteiben; csak néha vadul meg és hördül fel belső kínjaitól gyötrötten. Minden rosszul sikerül körülötte; a titkolt belső szenny mintegy vonzza magához a szerencsétlenséget: szerelem, család, háború — mindebből még rokkantabbul és szerencsétlenebbül kerül ki Olav Audunssohn; csalódik életében, gyermekeiben, csalódik önmaga megbecsülésében. A középkor sötét árnyékában, a vezeklés, a harcok, a kísértetek clair-obscur-jéban így vándorol előttünk Olav Audunssohn a múló esztendők kálvária állomásai között, mint sötét, hatalmas és komor vad, akit űznek; mint az árnyék, akit az élet viharai taszítanak s aki fél a naptól s fél odaállni Isten elé — bár az emberektől és semmi mástól nem tud félni ezen a világon, ahol annyi a harc, a borzalom és a szenvedés. Amikor élete végén végre meg akarja gyónni bűnét és nyilvános vezeklésnek indul, hiszen minden átkozott lett, amihez elgennyesedett életével csak hozzáért .— akkor, Isten leereszti a sorompót és megnémítja. Nem tud többé szólni. Ez a pszihológia teszi oly monumentálissá a bűn és a vezeklés viszonyát az ok és okozati összefüggéseket. Olav igazi vezeklése tudniillik abban áll, hogy most már nem vezekelhetett. Akkor jön erre rá, amikor belátja, hogy milyen hitvány valami a világ ítélete és az emberek jó vagy rossz véleménye rólunk, de amikor — oly hosszú