Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-04-01 / 4. szám - Nyiresi-Tichy Kálmán: A vidám halál
Husi asszony, ha egy falra akasztott régi mázas tányérját a mzeumba akartam vinni és így tovább. Százával találunk ilyen „tünetet". Mindannyi világosan mutatja, hogy a népművészet felé fordúló mentő-akciónak nemcsak az lesz a feladata, hogy a pusztuló kincseket közvetlenül, tárgyilag mentse, de hogy a pusztuló öntudatért is kinyújtsa segítő kezét. A falu ösztönösen adta a maga értékeit. Nekünk ezeket most egy visszahajló mozdulattal tudatosítanunk kell bennük, mert csak így lehet mindent megmenteni s a pusztulást megállítani. Enélkül: összeszednénk a népművészet még ma -feltalálható produktumait, beleltároznánk különböző múzeumokba s ezzel mintegy fej fát állítanánk az örökre elapadt forrás felé. A forrást is meg kell menteni! Megtisztogatni a feledéstől, közönytől, fásultságtól, elhordani medréből a bénító giz-gazt, visszaadni szabad futását, önmagában való örömét, tápláló, teremtő erejét! Ezt ma már csak mi tehetjük meg, akik tudjuk, hogy itt mi történt s milyen fájdalmas kialuvás van folyamatban. Országosan szervezendő munkával, melyben csak szakértők, hivatottak vehetnek részt eredményesen, adjuk vissza a falut a falunak! Ismertessük meg saját elhanyagolt, elfeledett, letarolt értékeivel s ha már nem él bennük, neveljük újra beléjük mindezek szeretetét, örömét és becsülését! Ha nem tesszük, félő, hogy a források örökre elapadnak s a „magyar falu" minden ragyogó színével, eredetiségével, lélek-tartalmával már csak könyvekben lesz található. A valóságban elnyeli a szürke jellegtelenség, vagy ami még rosszabb: miután ősi gyökereit elveszítette, idegen hatásokban olvad fel. NYÍRESI-TICHY KÁLMÁN.
