Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Kritika - Féja Géza: Lélek. Terencsényi György új regénye - Féja Géza: Kakuk Marci a zendülők között

LÉLEK Terescsényi György új re­génye. Singer és Wolfner kiadása, 1934. A regény bizony rossz. Védhetet­­lenül és menhetetlenül rossz. Teres­csényi mint lírikus kezdte, s epi­­gonnak se volt elsőrangú. Azután a novellára tért, de emlékét ezen a területen se hirdetik nagyon mara­dandó nyomok. Végre három eszten­deje egy regényt adott, „Hősö­ket", mely egyszerre kiemelte őt a tárcarovatok szürke „hőseinek" sorából. Ő látta meg s ő fejezte ki először a magyar irodalomban a „szegények kincsét", a szegény­ség esztétikáját. Egy nincs­telen parasztházaspár életének neki­­indulását adja a regény és sorsuk útját az író az idill felé fordítja, kissé túl gyorsan és gyanúsan átsik­lik életük szociális borzalma felett, de viszont másoldalról kárpótol érte. Kárpótol, mert végre megmutatta, hogy ezek a mindennapi életküzdel­mekben őrlődő látszólag szürke sor­sok, mennyi szépséget, emberséget, etikai tisztaságot és jó életízt rej­tegetnek a szürke köntös alatt. S emellett: néhány jelenet meg­írásánál nem közönséges megjelenítő erőről tett Te­rescsényi tanúságot. A „Hősök" sikere felbuzdította s folytatta, illetve folytatni igyekezett regényét „Lesz, ahogy lesz" címen. A „folytatás" gyenge máso­lás, gyarló „utánnyomás" volt. Ügy látszik Terescsényi is észrevette ezt, mert legújabb regényében, a „Lélek­ben" egészen új útra tért. Sajnos, mint a legtöbb csonka te­hetség, minduntalan túllépi a néki rendelt határokat. Te­­rescsényinek szigorúan a megfigyelés és a tárgyi ábrázolás mezején kelle­ne maradnia, ehhez azonban túlságo­san lomha s inkább lírai ömlengé­sekhez folyamodik. Holott némi kis önkritikával már régen megölhette volna líráját, énje legsekélyesebb részét. A „Lélek" egy gyermeklélek ki­alakulását, az író saját fejlődéstörté­netét akarná adni. Az önmagunk fe­lé való visszatekintés és belső éle­tünknek kivetítése, tárgyiasítása nagy önkritikát, lélektani érzéket, fejlett intellektuális képességeket és első­rangú ábrázoló erőt kiván, tehát csu­pa olyan tulajdonságot, melyek Te­­rescsényiből többé-kevésbé hiányoz­nak. Ehelyett kapunk ömlengéseket, ponyva-lélektant, kétkrajcárost, filo­zofálást s egyéb „irodalmi" borzal­mat. Regénystílusa pedig, mindezek­nek megfelelően, valami elriasztó csevegés-fecsegés lett, az író gyér mondanivalóját a végső ha­tárokig felhígítja. Tűrhető részeket ott kapunk, ahol kiszabadul „lelki" csodáinak és tit­kainak hínárjából s az életet ábrá­zolja: a kiskorcsmai asztaltársaságot, a pusztai Attila-ünnepet stb. Ez Te­rescsényi természetes területe és nem az ember s a végtelenség vi­szonya. Bár ő is rájönne erre. Akkor a „Hősöket" folytatná s útját nem ilyen szánalmas s a pubertás-korszak fejlődési színvonalához illő kísérle­tek jeleznék, mint a „Lélek". F é j a Géza. KAKUK MARCI A ZENDULÖK KÖZÖTT Tersánszky J. Jenő új re­génye. Nyugat kiadása. 1934. A Nyugat-nemzedéknek Tersánszky egyik legjelentékenyebb elbeszélője. Móricz, Szabó Dezső, Kaffka Margit és Tersánszky azok, akik állani fog­ják az időt s akikből örök dolgokat válogathatunk majd. Ám Tersánszky­­nak jutott közülük a legmosto­hább irodalmi pálya. Eiső könyve, a „Kísérletek, ifjúság" no­­velláskönyv volt s már akkor egészen eredeti elbeszélő tehetség jelentke­zett benne. Azután ő írta a legjobb háborús regényt: „Viszontlátásra drá­ga" s később érettebb, gazdagabb rokonát: a „Margarétás dalt". Mind­járt a háború után a „Két zöld ász­­szal" jelentkezett, ebben a könyvben egész írói lénye már szinte klasszi­kus tisztaságban ragyog. Alig vették észre, éppenúgy a „Rossz szomszé­dok" sem kapott különösebb figyel­met, a „Havasi selyemfiú" elsikkadt, egy kiváló háborús regénye kézirat­ban hever. Legnagyobb sikere а „К а к u к Marcival" volt. S e csavargó­történet azóta is tovább él benne, tovább szövi a szállait: a második stáció az „Amerikai örökség", most pedig a „zendülők" közé, ipari vi­

Next

/
Oldalképek
Tartalom