Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Dallos Sándor: Bartók Béla második vonósnégyese

BARTÓK BÉLA MÁSODIK VONÓSNÉGYESE Különös csend van itt a hangversenyteremben. Különös, mély és nagy benső erjedéstől zsongó. Titoktól és csodáktól zsongó. Ilyen a csönd az erdők­ben nagy nyári éjszakákon, mikor végtelen az ég bol­tozata, közel van a hold, az ember magánosán áll a törzsek és lombok összeborúlt özönében, a szíve do­bog, néz, valami megfoghatatlan csoda történik vele, az élete telt a pattanásig és csak egyetlen varázs­ütés kellene, hogy megelevenedjék körülötte minden, szólni kezdjenek a törzsek, a lombok, a füvek szálai, a bogarak, surranó állatok, fölötte a leereszkedő ég: hogy beteljesedjék az öröktől kínzó mese, amely ott fáj az öntudat első rebbenésétől az emberi szívek­ben. Bartók-koncert van. Pár apró szám lepergett már. Fent az emelvényen négy férfi: az Országh-kvartett. Kezükben a hangszerek, a vonók várják a kéz és lélek -ihletését, a varázsütést, hogy belekapjanak a mese­mondásba, hogy megkezdjék elmondani az átváltozás csodájának evangéliumát. A második vonósnégyest. Most szépen ráereszkednek a vonók a húrokra s íelzendül ez a zene, amely szinte a biblia költészeté­vel csodálatos. A hangversenyterem egyszerre eltű­nik, az ember lehúnyja a szemét, nem néz, most lé­lekkel az éjszakai erdőt járja, elterül, hagyja, hogy omoljon rá a csoda s ebben a bartóki zenében, bar­tóki világban: újjá születik. Üjjá válik lelkében, harmonikus, végtelen tisztává, isten világától megáldottá, különös termékennyé, mint ■a meghasadt föld, átlátszóan könnyűvé, mint az áradó levegő s egyszerre érzi, hogy ebben a gyönyörű vi­liágban, ahová került, áttört valami határon, amely ed­dig fojtogatóan körülkerítette, egyeddé tette s moró­­zus és örök magányossá, boldogtalanná és kielégítet­lenné és szomorúvá s egyszerre részese lett az áradó és a teremtés leikétől fluktuáló anyagok csodáinak, valami mélységes misztériumnak, amely a világban mélyebben történik a csirák elindulásánál. A Klorofil titkai zengenek emberi nyelven s önmagukat mondják meg az ember szeme tükrében. A csillagok végtelen

Next

/
Oldalképek
Tartalom