Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Az ifjúság hangja - Pongrácz Kálmán: Új magyarság

ja Makkai — halálos bűn, mert a tényekben az élet új és új parancsai előtt zár kaput, tehát a magunk régi, kicsi, önző érdekeinek zsugori féltése az önfeláldozó kötelességteljesítés keresztjétől, a szeretet szolgála­tának egyetlenül fenséges élettartalmától való gyá­va, tunya és alávaló menekülés, mely egyesekre, családokra és nemzetekre nézve (egyaránt) halált je­lent." Mikor közel öt évvel ezelőtt e sorok írója a ma­gyar harmincas generáció problémáiról és feladatairól „Fiatal Magyarország" c. kis munkáját közreadta, az ellenvéleményen lévők tekintélyes részének az volt a véleménye, hogy minden e munkában vázolt világ­nézeti, irodalmi vagy politikai különbség merő kita­lálás, mert a generációs probléma elsősorban és min­den mást elnyomolag anyagi, azaz elhelyezkedési kérdés, tehát azt az idő — radikálisabb változtatások nélkül is — megoldáshoz és kiérlelődéshez fogja juttatni. Azóta fél évtized telt el s a probléma ma jelentősebb, izgatóbb, aktuálisabb, mint valaha. Azon­ban az a türelmetlenség, mely kezdetben a pozíció­kat elfoglaló idősebbekkel szemben nyilvánult meg, ma már alábbhagyott, mert az új generáció ellen­szenve és állásfoglalása közvetlenül a rendszer ellen fordult. Ez új állásfoglalás szerint nem lehet csupán személyeket kárhoztatni akkor, mikor maga a rend­szer beteg, mikor többet nincs meg benne az a ké­pesség, hogy a jogos igényeket hiány nélkül mind ki tudja elégíteni, mikor motorikus ereje sokkal ki­sebb kapacitású minthogy a jelen nagy munkatelje­sítményének meg tudjon felelni. Nem személyeket kell személyekkel, nem az egyik generációt kell a másik generációval szembeállítani, hanem gondola­tot gondolattal, eszmét eszmével, rendszert rendszer­rel. Egy új reformkort kell teremteni mely leszámol a múlt előítéleteivel, korrigálja a jelen hibáit és mu­lasztásait, mely vállalja egész magyar életünk olyan fokú és olyan mérvű átépítését, amelynek alapján a magyarság ismét kedvező esélyekkel indulhat a jövő küzdelmei és megpróbáltatásai elé. Tíz évvel ezelőtt, mikor az ifjúsági mozgalmak kez­detüket vették, a jövőt illetőleg egységes felfogás és szemlélet az új generáció sorain belül feltalálható nem volt. Mást akartak, mint amilyen a múlt és je­len volt — ebben a negatívumban merült ki minden 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom