Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Féja Géza: Magyar irodalmi szemle

zsef báró, mint egyszerű hivatalnok, megtelepedett. Öz József Török Gyula férfiideálja: a zárkózott, megközelíthetetlen férfi, ki eltagadja múltját, hogy bévül makulátlanul megőrizhesse, aki bármennyire is be akar olvadni a polgárságba, idegen és tragikus marad mindörökre, aki nem bír feloldódni, gyémánt marad, egy fajta végső finomsága, nem veszít a ragyogásából, hanem alszik a fénye. Ilven idegenséggel járt Pesten Török Gyula s ezzel az idegenséggel csak szenvedni és meghalni lehet. Öz Józsefből sem lehetett eposzt csinálni, annyira zárt, hűvös, finom egyéniség. így volt szegény Török Gyula is: alig tudott mit csinálni az ő zárt, finom lírájával. S hiába menekült mindenféle novellatémához, ez volt az ő igazi hangja. Az elérzékenyülések voltak az ő teremtő pillanatai s szelíd bánataiból nőttek ki a legszebb sorok. A „Zöldköves gyűrű"-ből is csak ilyen érzelmesbánatos képek maradnak meg, de ezek azután feledhetetlenek. Putnoky Kamilló mindennapos sétái a régi ház előtt, melyben nemrég még az asszony lakott, akiért tönkre ment s aki tönkre ment miatta, és az összetört, öreg gavallér naponta fölköszön az öreg háznak — csak Öz József férfibánata látja ezt. Nagybeteg az öreg Józsa, kire oly sűrűn csapdosott a tragédia, folyton családja felett keringett a halál s most szénás szekereket járatnak a tönkrement földesúr ablakai alatt, hogy magához térjen. Séta a temetőben, mikor öz Józsefnek egyszerre otthonos lesz a néma kert s szinte kezet fog a halállal. És kitűnő mellékalakok serege, egy elsülyedt világ körvonalai. Szentimentalizmus ez, de a szentimentalizmusnak egyik legrokonszenvesebb formája: a férfi zárt, elfojtott, néha fölcsillanó elérzékenyedése ritka férfikönnyek mély oka.

Török Gyula féllába még az ó-magyarság derűjében állott, de a másikat már roskadások remegtették. S bárhogyan is játszott vele, visszatért hozzá, vigasztalgatta ez a régi derű, Török Gyula beteg volt, nem egyéni értelemben, hanem a pusztuló dzsentri halál előtti elérzékenyülése szállotta meg. Végtelenül finom és érzékeny lélek volt, mint utolsó sarjhoz illik. Ö is kereste a menekvés útját s a polgáriasodás felé mutatott, de tudta azt is, hogy ő már nem győzelemre született s nem is mentheti meg magát. Novellái közül azok maradandók, melyekben tiszta