Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Török Sándor: Zökkenő

rekben, kannákban hordták a vizet a patakról. És számolgatták: a kukorica nem elég a két malacnak, de a káposztából bejön annyi, hogy venni lehet; egy pergamen-körte fájuk volt, na az igen szépen mutatott, azt kézzel kell majd leszedni s megveszi a csemegés is a javát, nehéz ilyen csepp kertecskével bajlódni, ha valamibe kár esik, oda az egész számítás, minden. Sütőtök is volt, édesbélű, tán tizenkét darab mindössze, azokat néven szólította a Mamuka s mesét tudott róluk, mint minden egyébről, így fordult az idő csendesen. Péter hat öl fát állított be télire, annak ő nekilátott, fűrészelte délelőttönként, délután aprította s rakta be a fásszínbe, öröm volt nézni, hogy nő az aprófa napról, napra. Szombaton s néha máskor is, kimentek a Vár-térre, a gesztenyék alá s ültek a pádon, míg a várfokáról hosszan rezegtetve, kilencet fújtak a katonák, akkor hazamentek, közbül a Mamuka, két oldalt, ők Péterrel. S hallotta félfüllel imitt-amott, hogy: miért nem mégy valahova Péter? Ugyan már Péter, ne savanyítsd be magad, erigy a lányok után. Gedeonék is szívesen vennék, Biró Klári se neheztelne, meg így, meg amúgy. De nem — azt mondta Péter, ő néki elég volt a lányokból, hagyjon neki békét a Mamuka s hogy eljött az ősz, bélyeget kezdett gyűjteni Péter.

A tél is megjött. Az aprófát ölenként behordta reggel. Estére — Péter vajami munkát hozott a hivatalból, azon hümmögött — estére teát főzött a Mamuka, régi újságok tárcáit olvasta szemüveggel, virágmagvakat pergetett a tenyerén, egyik kis stanicliből a másikba, a fehérneműs szekrényből kirakosgatott s megint be, kis skatulyában öreg fekete bross volt, aranyfoglalatban egy szem rubinvirág, fülbevaló ugyanolyan, egy vastag dohánytárca s lejárt sorsjegy — a vén pondusos óra láncával, két vidám macska játszott — s a Mamuka történeteket mondott régi