Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-02-01 / 2. szám - Kézai Béla: Oswald Spengler alkonya

nyességét, azaz: senki se nevezné őt a szellemi világ „korlátlan diktátorának". Hogy mégis itt tartunk, ez a tény Spengler korszerű volta mellett bizonyít világosan s filozófiája nagy relativitása mellett, amely nyomban nyilvánvaló lesz, mihelyt korunk válsághangulata elpárolog. A denevér szánalmas és tehetetlen állat, ha a napfénynél nézzük, de a kísérteties és félelmes vámpír benyomását kelti, ha egy elhagyott házban, Edgár Poe beteges érzékenységével hallgatjuk szárnya csattogását. És erre az érzékenységre való tekintettel kell hinnünk abban, hogy Spengler a mai kultúremberiség egyik legegyetemesebb gondolkodója, mint ahogy a denevér és a bagoly is egyetemes, mert az egyetemes éjtszaka az ő világa.

Egyetemessége tehát az éjtszakától függ s nem in sich denevér mivoltától. Ettől eltekintve kimagasló filozófus lehet, akinek minden megnyilatkozása olyan szenzációt vált ki, mint a legnépszerűbb politikusok és diktátorok filippikái. A perennális igényű filozófiát ő avatta kortársi és korhoz igazodó szemléletté s ez mindenek fölött olyan tettnek látszik, amit főkép a „gondolkodás népszerűtlenségének" e barbár korszakában, történeti szempontból kell értékelnünk. Valljuk be, hogy a filozófia iránti érdeklődést ő ébresztette fel azokban, akik már-már elvesztek a speciálizmus örvényeiben s egy univerzális világmagyarázat hijján megbotlottak a részletkérdéseken. Elismerjük, hogy a kultúra történetének egyetlen filozófusa sem ért el akkora publicitást, mint ő, aki annak ellenére, hogy megőrizte a filozófus előkelő zárkózottságát, mégis ismertté, sőt egy-egy megdöbbentő kijelentése által hírhedtté lett az egész világon. Filozófiájának nincsenek akadémikus kommentátorai és továbbfejlesztői, akik a filozófia szükséges volta miatt filozofálnak. A spenglerizmusnak csak hívei vannak, akik hisznek az ő millenarista jólsataiban s filozófiai horoszkópjának egyszeri érvényességét is csak azért ismerik el, mert a mai kultúra halála után nem hisznek az emberi lélek feltámadásában és örökkévalóságában. Azok a régi filozófusok, akik az emberi lélek halhatatlanságát tagadták, nem voltak oly közveszélyesek, mert legfeljebb arról a benyomásukról adtak számot, hogy az ő lelkűk nem támad fel, viszont megengedték, hogy a másik ember erről a kérdésről máskép vélekedjék. Spengler azonban egy