Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-02-01 / 2. szám - Kritika - Farkas István: Ján Smrek: Iba oči
hogy kartársai inkább gépemberek, kulik, mint lelkiismeretes, száz százalékig hivatásuknak élő, az új tudomány emlőin nevelt, valódi orvosok. Maga a kórház igazgatója félvállról kezeli, s érezteti vele a kitüntetést, hogy ő, a fiatal szlovák orvos mindjárt a cseh főváros legnagyobb kórházába került gyakorlatra. Kartársai is fumigálják és Zurian, aki tele van munkakedvvel, egyedül Medúzánál, fiatal szerelmesénél talál vigasztalást. Sok kálváriajárás után Zuriant a női veneriás betegek osztályába helyezik, ahol megismerkedik ezeknek a nagyvárosi prostituált nőknek egész lelkivilágával. Mint orvos, szívvel-lélekkel az övék, és olthatatlan vágyat érez, hogy a betegség teljességével tudományos szempontból is megismerkedjék. Zurián munkakedvét az veszi el, hogy szerelmese elhagyja és most már nem lát más nőt, és hovatovább tetté sűrűsödik benne a vágy, hogy saját magát is megfertőzze az Isten atomjaival, s így ennek a betegségnek minden árnyalatát saját magán tanulmányozhassa. Beoltja magát a fertőző csírákkal. A kollégák könnyű kalandot sejtenek Zurián betegsége mögött és ezzel a szlovák orvos helyzete még súlyosabbá, nevetségessé válik. — Általános mellőzés a része, ami teljesen apatikussá teszi a tudományos kutatás vágyával és munkájával szemben. Akkor hozzák be a kórházba egy évi távoliét után Medúzát, aki nemcsak fertőzött, hanem egyúttal áldott állapotban is van. A régi szerelem föltárnád, de egyszersmind annak kilátástalansága is szemük elé áll és a halálba menekülnek. Az orvos nagy adag morfiumot fecskendez a lány és önmaga testébe. Gejza Vámos ezzel a könyvvel valóban atomjaira bontotta a szlovák prózát. Néha újságírói könnyedségű stílusa mindvégig magával ragadja az olvasót és mélységes merlátásaival egyúttal utat tör a népies orvostudomány új arcának is. FARKAS ISTVÁN. JÁN SMREK: IBA OČI (Az Edícia mladých slovenských autorov, kiadá sa, Prága, 1933.) lán Smrek, a Prágában élő kiváló szlovák költő és szerkesztő ,,lba oči" (Csak a szemek) könyve az Emsa negyvenedik kötete. Ami a kötetben első tekintetre meglepő, a rímek szinte hangulatosan tökéletes játéka. Az „Oči" (szemek) szinte átszellemült óda az emberi szemekhez, a szerető, a hitves és az anya szeméhez. A Hollandia, Paríž, Marec (március), Leto (nyár) című versek mintha apró játékok lennének a szlovák nyelv dallamos rímképeivel. Smrek is Páris után vágyik, mint ahogy Adynak Páris volt a Bakonya. Mintha csillagot látnék, mentem mint napkeleti király, ajándékommal letérdeltem, s elédbe szórtam: l'Etoil. mondja Smrek s amint nézi Páristr édes nevetések hangzanak feléje: Tekintetemmel végigkaszáltam a sűrűn csipkézett tetőket s úgy folytak belém ablaksorokból' édes és vidám nevetések. A Bábel neki is Bábel, a különböző nyelvek muzsikájából kifogja a neki kedves szláv mohokat, amikor végigmegy a párisi utcán: A nyelvek fülembe úgy csendültek, mint utolsó Ítéleten, kínaiak — és malájokkal sodort tovább a végzetem. Mint a világ közepébe: a Café Cardinalba lépek: ismerősként néznek reám a tatár és az orosz képek. Fejem fölött ott csicsereg — mintha kalitkából szállna most kirepült a fehér madár •— a Volga édes muzsikája . . . A „Sype sa rosa" (Hull a harmat) c. verse merészen egyszerű őszi kép és kifejezője annak az általános vonásnak, mely Srnreket, a volt tanítót, a költőt és a nagyvárosi embert a színek, érzések és képek harmonikus összetevésére ösztönzi. A prágai utcán emlékek jelennek rneg, a világvárosi boltok vakító fényű kirakatai előtt elhagyott szlovák vidéket érez meg a múlt ködében. Vannak költeményei, melyekben fölsír a nyomor a szociális baj és realisztikus aláfestéssel szól róla. Smreknek ez a negyedik önálló kötete. Egyszerűen néz szembe a végzettel, pesszimizmusa egészséges ítélet és optimizmusa egészséges bizakodás. FARKAS ISTVÁN.
