Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-02-01 / 2. szám - Janko Hrušovský: Pompilió Madonnája. (Ford. Farkas István)
Bernardo atya elszőrnyedt. — Bolond vagy? — Három lírát adok, eminenciád! — Adsz négyet? — kérdezte sóváran a sekrestyés ■a füle tövéig elpirulva. — Tönkre tesz, eminenciád, — felelte Pompilió. — Azt a bűnt, amelyet érted követek el, tíz lírával sem lehet megfizetni. Pompilió reszkető kézzel nyúlt a kalapba és sóhajtva számolt ki négy lírát a kövezetre. Maradt még egy jó maroknyi rézpénze. Madonna! hogy milyen Járma lesz ezért otthon! — És tiszta vagy e, mert az új ruhám van rajtam! — kérdezősködött Bernardo atya, mialatt a pénzt a kámzsájába süllyesztette. — A liliom se tisztább. — Akkor öleld át a nyakam! Köhécselve vitte be a templomba, a Szűz szobra .alá a nyomorékot. A sekrestyés léptei már elhangzottak, amikor Pompilió még utána kiáltott: — Atyám! Ha találkozik odakint Antónióval, mondja meg neki, hogy a kocsi nélkül is elmentem, mert .meggyógyított a Madonna. * Pompilió nem látja a Madonnát, mert a templom belseje áthatolhatatlan sötétségbe van burkolva, de érzi a jelenlétét megcsonkított testének minden idegével. És csend van, nagy, zavartalan csend, mely a szív minden dobbanásával a végtelenbe ér. A nagyváros éjjeli életének legkisebb hangja sem hatol ide, épen csak a gyóntatószékek falai, vagy az oltár mellett levő padok gazdagon faragott támlái reccsennek meg néha. Pompilió nem fél.
