Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-02-01 / 2. szám - Kodolányi János: A nazarénus meghal

A NÁZÁRÉNUS MEGHAL

János anyja a vasárnapi ebédet főzi. Ahogy alacsony, gömbölyű alakja ide-oda surran a konyhában, vaskos, meztelen lábikráit vidáman verdesi a hófehér bikla. Karján könyökig felgyűrte a rékli ujját, fejét lenvászon kendővel kötötte hátra, a bikla korcába szakasztóruhát dugott, hogy tésztagyurás közben be ne liszteződjék, kerek, egészséges arca olyan menyecskésen fiatalnak látszik, mintha harminc esztendős lenne s nem túl a negyvenötön. Kis kerek fateknőben lisztet állít a gyúródeszka sarkára, az ágy alól egy kis kosárból tojást vesz elő s közben lekergeti a kisszéken szundikáló macskát. Gúlába önti a lisztet, fészket nyom a közepébe, tojást üt bele s eközben vékony, áhítatosan elnyújtott hangon ducikéi:

Niiincs má sziiivem fé ... lelmeére, Neézni siiiirom fene ... keére ...

A lánya: Juliska, templomba készül. Alsószoknyában mosakszik a tűzhely mellett, fehér mellén szappanhab úszik, dús rozsdabarna haja vastag csomóban csüng le az arca elé. Ruganyos, izmos lábikráján barna harisnya feszül, nagy lábán kényes barna cipő.

János pedig ott ül az ablak előtt és nézi őket.

Egyik kezét az ablakdeszkán pihenteti, a másik fáradtan hever az ölében fekvő hatalmas, szakadozott bőrbe kötött Biblián. A bágyadt októbereleji napfény ferdén tűz be az ablakon s felgyújtja a piros muskátlik csokrát. János györnyedten hajol a fakó, öregbetűs Bibliára, de nem olvassa, hanem elmélázik. A tésztagyuró fürge kis asszonyról, a mosakodó erős lányról néha kitéved a szeme a napfényben úszó