Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

Bálint profeszornál Mária kint maradt a várószobában, Iván egyedül ment be hozzá. Hosszú volt a vizsgálat, sokáig kopogtatta a tanár a beteg tüdőt, Iván belefáradt a sok mély sóhajtásba.

— Mi

a foglalkozása?

— Szigorló

mérnök.

— Vizsga

előtt?

Iván a fejével bólintott. A tanár szeme komollyá mélyült, leültette Ivánt.

— Hm,

akkor vigyáznuk kell, mert a baj komoly. Iván hirtelen a szájára tette az ujját és pisszegett.

— Csendesebben,

tanár úr . . . a menyasszonyom meghallja.

Elmosolyodott Bálint professzor, felállt és kinézett a várószobába. Csendesebben folytatta.

— Lám

. . . jó, hogy szólt ... a baj komoly, de azért nem kell megijedni, sok-sok levegő, nyugalom, nyitott ablak . . .

Iván aggodalmasan nevetett a tanárra.

— És

cigaretta?

— Nem

bánom, néhányat naponta. Egy esztendeig azonban szó sem lehet a tanulásról . . .

Iván szemei előtt minden mozdult, szédülettel kapott a tanár keze után.

— Csak

ezt ne!

Bálint professzor érzéketlen maradt.

— Hja,

ennek meg kell lenni.

— Egy

évig . . . hisz ez borzasztó, éppen most . . * Magas, szívós ember volt a tanár, arcáról a megértés jósága hullott Ivánra. Kiszólt a várószobába Máriának.

— Jöjjön

be, kislány . . .

Úgy álltak meg előtte, egymás mellett, az itéletvárók izgalmával, mint két iskolás gyerek, kiket a tanító bácsi a katedra elé állított. Megsímogatta a Mária szőke haját.

— Nagyon

türelmetlenek?

Mária igent kacagott.

— No

jó, hát vigyázzon a fiatal úrra, mert egy esztendeig még könyvet se szabad a kezébe venni . . . Érti kislány?

Mária ajka egyszerre sírásra biggyedt.

— Komolyan

mondja, tanár úr?

— Komolyan

bizony.

Úgy mentek ki a szobából, mint két ázott kis veréb. Karonfogva egymást, lassú lépéssel mérték a lépcsőt.