Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

Nem ijedt meg, amin maga csudálkozott a legjobban, csak az anyja előtt titkolta óvatos gonddal. A haláltól nem félt, csudálatos, ösztönös barátságban élt az elmúlás gondolatával, mint a keleti népek fiai. A halálban csak törvényszerűséget és a tökéletes megsemmisülést látta, egy felnyitott könyv lezárását, ahol mindegy, hogy hányadik lapon zárul. Sokszor megfigyelte önmagán, hogy a közeli hozzátartozók, barátok halálhírle nem döbbentette meg. Az elmúlt életek úgy tűntek fel előtte, mint az elszívott cigaretták: marad a füst, ami azután elszáll, marad a hamu, ami a földbe kerül. És rágyújt az ember egy másik cigarettára. Érezte, hogy aki van, az jó, aki eltűnik, az nem hiányzik. Magányos élete, lelkének döbbenetes magánossága nem kívánta más lélekben való felengedését és ez a sivárság néha úov tűnt előtte, mint az az ember, akinek nem adatott testrész a szerelemre. A lábbadozás csendeis napjai termőtalaja voltak minden efajta gondolatfűzésnek, Szemző pedig, aki szinte minden nap meglátogatta, türelmes, mosolygós hallgatója volt. Legutoljára is., amikor ott volt, a vércseppet mutatta neki Iván. A jó fiú arcára döbbenet ült ki, amit a hirtelen gyújtott cigaretta füstjébe takart.

— Semmiség,

Iván, mondom neked, ott van a sógorom, az is esztendeig köpte a vért, oszt most fene baja.

— Hidd

el, igazán egyre megy, hogy semmiség, vagy nem semmiség Volt a fogságban egy barátom, egy orosz, Szergej Szimjonovics>, a kórházban feküdtünk együtt, az köpött vért, az mondta mindig, hoqy jó, ha a halállal tudatosan megyünk szembe, mert csak így látjuk meg tisztán az élet szépségeit. Szergej is meghalt és egy órával azelőtt, hogy meghalt, azt mondta, hogy a legszebb ideje az a két év volt, amíg vért köpött.

Szemző felkacagott.

— Furcsa

gusztusa volt neki . . .

— Fenét

furcsa! Elmondta ő szépen, hogy miért. Azért mert a halál közelsége megláttatja velünk az ő irtózatos nagy jelentőségét és mellette vagy előtte kicsivé törpül az élet jelentősége. És mihelyt az élét apró ficánkolodását a maga valóságában tényleg csak ficánkolodásnak iátjuk, mindjárt könnyebb azt megélni. És jobb. És tudod-e, hogy én már így magamban, megpróbáltam ezt a teóriát egész filozófiai rendszerré kiépíteni.