Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

ölelő nagy testvéri közösséget úgy magyarázta, hogy a saját fejtáját kell gyűlölnie. Félő, alázatoskodó barátkozással közeledett a csehekhez, akik a hódító okosságával fordították ezt a félszeg szimpátiát a maguk hasznára.

A munkájából élő közféposztály, a fizetéséből élő hivatalnok forgott a saját tengelye körül, mint a perdített orsó és nem tudta, hogy milyen irányban álljon meg, merre lendüljön, Ez az osztály sohasem engedte meg egy országban sem magának azt a fényűzést, hogy elvek szerint éljen. Évszázadok alázatos hajlongása puhává érlelte a hátgerincét, ott állt meg, ahová állította és olyan formát vett fel, amilyenre idomította valamelyik felsőbbséges hatalom.

A pesti minisztériumokból érkeztek néha emberséges, okos tanácsok: maradjatok a helyeteken ... de utána nyomban jött a Daróczy üzenete: kitartani, jövünk! Mint a kolomp nélkül maradt űzött birkahad, bámész tekintettel meredt a körülötte elömlő történelem felszínére és az elveszett kolomp szavát várta. A Daróczy kolompja szólott erősebben. A megye hajdani ura új megyét talált odaát., onnét kolompolt át az ittrekedt magyaroknak.

Iván a könyvesboltban egy tanárral akadt össze, aki őt is tanította latinra, meg magyar irodalomra annak idején. Politikáról kezdtek beszélni, másról nem is beszéltek az emberek, a politika mindennapi sajgó sebe lett mindenkinek.

— Bizony

jobb lenne, ha tanár urék a helyükön maradnának . . .

Be se tudta végezni a mondanivalóját, tanáros gőggel főrmédt rá volt tanára:

— Úgy

látom, fiam, te is a csehek szógája lettél már . . .

Iván elhallgatott, vette a kalapját és szótlanul ment ki a boltból.

Iszonyatos ember-utálat fogta el: hát ezekért az emberekért járta le már két hét óta a lábát, ezekért teszi álmatlanná az éjszakáit? . . . Hadd rohanjanak a vesztükbe. Hadd szenvedjenek, a szenvedés tán keményre acélozza ezeket az ellágyult gerincekét, amelyek nem képesek egy elhatározó, önálló nagy lendületre. Mert hiszen, ez a külső szent keménység nem a lelkűk, ez csak cifra, tetszelgő öltözet, amely eltakarja a vacogó féltését annak a koldus-kenyérnek. Ezek az emberek attól félnek, hogy ha itt a helyükön ma