Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

— Igen.

A báró unott szemében a hirtelen éledt érdeklődés sunyi lángja lobbant fel. Közelebb húzódott Ivánhoz, egészen szembe véle.

— Látja,

most ott nagyszerű akciótere nyílott az olyan magafajta egyetemistának . . .

— Tudom.

Iván nagyon komolyan mondta ezt, kiérzett belőle, hogy sokszor megemésztett gondolatkörét tapogatja a báró. Most is arra gondolt, vájjon szülőmegyéje földjén hogy bánik anyjával az új uralom, a báró pedig arra,, hogy ha össze is hívnák a régi háborús parlamentet, az ő helye ott bizonytalan lenne, mert hiszen a kerülete csehszlovák területre esik.

— Pár

hónap kérdése az egész — folytatta a báró, — sajnos, nekem néhány nap múlva vissza kell jönnöm Pestre, de maguk csak legyenek készen ... Mi majd kívülről, maguk belülről.

Iván szeme lázasan csillant meg.

— Igen

. . . tegnap mindent megbeszéltünk . . . van felszerelés is, még az októberi heccből.

A vonat éleset fütyült, hirtelen zökkenéssel megállón a nyílt pályán, a szürke estében. Morajlás vonult végig a kocsikon, ablakok csapódtak le, kiváncsi fejek nőttek, mint a gomba, a kocsik oldalán.

— Mi

az, mi történt?

A kalauzok leugráltak és nemsokára a nyugalom avizój^s érkezett: csak egy kocsi tengelye gyulladt ki. A vonat lassú csikorgással indult, becammogott a közeli állomásra. Pár perc múlva a kalauz kopogtatott az Ivánék ablakán.

— Bocsánat,

báró úr, a rossz kocsit lekapcsoljuk és nincs elég hely, kénytelenek leszünk ide is betenni néhány utast.

Nyáry bosszúsan ugrott fel.

— Hát

miért nem kapcsolnak más kocsit helyette?

A kalauz szeméből a jó pásztor jósága ömlött széjjel, akinek a nyáját farkasok hordták el.

— Mert

nincs, báró úr . . .

Megtelt a fülke szempillantás alatt. Iván Klára mellé húzódott, a báró szembe ült és a tanítónő a kis fiával elsőnek törtetett be a fülkébe. A gyerek a báró mellé került, egyszerre nyolcán lettek, csupa leszáradt,, szenvedő középosztály.

A vonat elindult, a báró nem érdeklődött az új uta