Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás
gával átkötött duzzadó cipőskatulyát és megrántotta az anyja szoknyáját. — Menjünk, mama. A portás arcára félelmetes komorság meredt eoyszerre, bal kezével lekattantotta a kilincset, jobb keze feszesen magasodott a levegőbe. — Még nincs beszállás! Az asszony visszahúzta előrelendült lábát, a gyerek visszatette a dobozt a földre, azután tovább nyalta az ajtó üvegablakát. Ök négyen végigmentek a peronon, a vonat még messze kint volt a vágányok között, Klára előre sietett, Bodák utána kiáltott: — Add ide, Klári a csomagodat, nehéz lesz odáig. Nyáry báró megállóit, mint akinek hirtelen ötlete támadt és utánuk szólt: — Várjanak csak! Megálltak. Nyáry letette a kézitáskáját, bement a forgalmi irodába és nemsokára egy vasutassal jött ki. — Kérem, méltóságos uram, mingyárt, mingyárt . . . Felfakadt hevülettel szaladt a sínpárok között, fütyült, integetett a kintálló szerelvény felé, amíg az lomha mozgással be nem mászott a Keleti pályaudvar piszkos üvegházába. A vonatvezető arcán meglepetés volt, amikor leugrott a megálló vonatról. — Még ráértünk volna beállni, ellenőr úr, hiszen csak egy óra múlva lesz beszállás. Az ellenőr neheztelő szemrehányással csendesítette el. — A báró úr Öméltósága kedvéért, tudja, Platz, hiszen mindegy . . . négy héttel ezelőtt az elvtársak kedvéért csináltuk meg ugyanezt ... ez most mégis csak finomabb ügy . . . A vonatvezető nevetett és Nyáryékhoz fordult. — Méltóztassanak. Kikeresett egy olyan első osztályt, ahol ugyan már kevés nyoma volt a plüssnek, de legalább megmaradt az ablaküveg. Klári ment elől, boldog kényelemmel ült az ablakhoz, de azután ijedten sóhajtott fel: — Mi lesz, ha az a rengeteg ember idejön? A vezető készen volt a válasszal. — Arról majd én gondoskodom. Készen tartott pecsétes papirost vett elő, vastagon ráírta, hogy szolgálati szakasz" — és kiragasztotta az ablakra. Nagyot szuszantott, amikor elkészült. — Nnno, most már rendben lesz.
